| Több

40 ezren vették részt a Hangfoglaláson

hangfoglalasonline.hu

Véget ért vasárnap este fél hétkor minden idők legnagyobb közép-kelet európai hangszerkiállítása és zenei szemléje, a Hangfoglalás. A 3 napos eseményen végig hömpölygött a tömeg a standok között, és rengeteg gyermek illetve felnőtt próbálta ki a hangtechnikai berendezéseket és a hangszereket.

A ’C’ csarnokban teltház várta a Kiss Forever Bandet és a Back II Blacket is. A 3 nap alatt hozzávetőlegesen 40 ezren látogatták meg a SYMA Sport- és Rendezvényközpontot.

A korábbi évekkel ellentétben már péntekeken óriási tömeg lepte el a SYMA csarnokban megrendezett Hangfoglalás 8.000 négyzetméterét, szombaton pedig annyian érkeztek a zuglói létesítménybe, hogy sorok álltak a doboknál, a gitároknál és a zongoráknál is. Feltűnően sok család „hangfoglalt”, a legkisebbeknél az elektromos dobok és a szintetizátorok vitték a prímet, az idősebbek inkább gitárt pengetve múlatták az időt, de sokan próbálták ki a dj-pultokat is.

A 3 nap alatt 200 zenei eseményt rendeztek. Fergeteges koncertet adtak a csángó-boogie-rock&roll hazai királyai, a Kerekes Band, a Borlai Gergő-Lukács Peta-Barabás Tamás felállású zsenitrió, a balkáni szláv népek zenéjére építkező Őskestar, a teltház előtt fellépő Kiss Forever Band és Back II Black, illetve a súlyos metalban utazó Neck Sprain. Feltűnően sok nő fogott a kezébe gitárt, a ’C’ csarnokban fellépő Manökken Proletarznak például a fele, míg a Chery Bomb teljes legénysége lányokból áll. A közönség olyan óriási zenészek hangszerbemutatóin ámulgatott, mint Nagy Ádám gitáros, Szappanos György basszusgitáros vagy Grammy-díjas kongás, Shango Dely.

- Az eddigi legsikeresebb Hangfoglalás volt az idei, 40 ezren jöttek el hozzánk, és 150 ezren követték az élő közvetítést a honlapunkon  – mondta el Andrásik Remo, a szervező Hangszeresek Országos Szövetségének főtitkára. – Bíztató, hogy ennyi embert érdekel a zene, van értelme az öt éve indult küzdelemnek. Köszönjük mindenkinek, aki meglátogatta a Hangfoglalást. Biztosan állíthatom, hogy lesz jövőre is, méghozzá 2011. október első hétvégéjén.

Zárást követően még nagy munka várt a SYMA csarnok kiállítóira: vasárnap éjfélig elszállították a hangszereket, hétfőn reggel pedig elkezdte 600 munkás az építmények elbontását, és 300 kamionnal illetve teherautóval az elszállítását.

Tovább az eredeti cikkhez

Hallásvédelem rovat cikkei

Hogy unokáinkat is halljuk majd...

Sokan nem tudják, hogy motorozás közben olyan zajterhelés érheti a fülünket, ami már néhány perc után is maradandóan károsíthatja a hallásunkat. A megoldás meglehetősen egyszerű: füldugót kell használni, de persze nem mindegy, milyet. tovább..

A süketség génje

Egerekben igazolták, hogy egyetlen gén kikapcsolásával fokozható a belső fül érzékelő sejtjeinek osztódása. Ez a jelenség talán a süketség terápiájában is szerepet kaphat. tovább..

Dobhártya dolog

A dobhártya sérülését okozó közvetlen hatások legtípusosabb esete, amikor gyermekek játékból vagy kíváncsiságból hosszabb vékony tárgyat (gyufaszál, ceruza, esetleg hajcsat) dugnak a fülükbe. Néha azonban a hallójáratba került idegentest nem szakszeruen végzett eltávolításának kísérlete is vezethet dobhártyasérüléshez, súlyosabb esetben hallócsontsérüléshez is. tovább..

Süket generáció

Diszkók és a hordozható zenelejátszók hangerő korlátozást érdemelnek! Mindenki ismeri az átmulatott éjszakák utáni fülzúgást: 120 decibel hangerejű diszkózás 1 hét zajos környezetben lévő munkának felel meg hallásvédelem nélkül. A zúgás figyelmeztető jel. tovább..

Aktuális ajánlataink