| Több

Mobiltelefonok segítik a hallássérült diákokat

nyest.hu

Egy ugandai iskolában a mobiltelefonok által kínált sms-üzenetezés lehetősége segíti a hallássérült diákok beilleszkedését.

A hallássérült gyerekek sehol sincsenek könnyű helyzetben, de a harmadik világban még nagyobb nehézségekbe ütközik a beilleszkedésük a társadalomba. Csak kevés felnőtt ismeri a jelnyelvet, ezért a kommunikáció lehetőségének hiányában a halláskárosult fiatalokat gyakran magukra hagyják, és így már korán hajléktalanok és kirekesztettek lesznek.

E probléma felismerése vezette Julie Solberget egy iskola létrehozására Ugandában 2007-ben – számol be erről a Vancouver Sun egyik írása. A  Child Africa International School névre hallgató iskolában a diákok tíz százaléka halláskárosult, az iskola egyik fő célja a halláskárosult gyerekek beilleszkedésének elősegítése. Az egyik fő eszköz ebben a mobiltelefonok által kínált sms-üzenetezés.

A jelnyelv ugyan egy nagyszerű és teljes értékű kommunikálási forma a halláskárosultak részére, de terjesztése komoly gondokba ütközik a gyengébb oktatási rendszerrel rendelkező országokban. A mobiltelefonok segítségével azonban nagyban elő lehet segíteni a halláskárosult gyerekek integrációját is.

Tovább az eredeti cikkhez

Hallásvédelem rovat cikkei

Hogy unokáinkat is halljuk majd...

Sokan nem tudják, hogy motorozás közben olyan zajterhelés érheti a fülünket, ami már néhány perc után is maradandóan károsíthatja a hallásunkat. A megoldás meglehetősen egyszerű: füldugót kell használni, de persze nem mindegy, milyet. tovább..

A süketség génje

Egerekben igazolták, hogy egyetlen gén kikapcsolásával fokozható a belső fül érzékelő sejtjeinek osztódása. Ez a jelenség talán a süketség terápiájában is szerepet kaphat. tovább..

Dobhártya dolog

A dobhártya sérülését okozó közvetlen hatások legtípusosabb esete, amikor gyermekek játékból vagy kíváncsiságból hosszabb vékony tárgyat (gyufaszál, ceruza, esetleg hajcsat) dugnak a fülükbe. Néha azonban a hallójáratba került idegentest nem szakszeruen végzett eltávolításának kísérlete is vezethet dobhártyasérüléshez, súlyosabb esetben hallócsontsérüléshez is. tovább..

Süket generáció

Diszkók és a hordozható zenelejátszók hangerő korlátozást érdemelnek! Mindenki ismeri az átmulatott éjszakák utáni fülzúgást: 120 decibel hangerejű diszkózás 1 hét zajos környezetben lévő munkának felel meg hallásvédelem nélkül. A zúgás figyelmeztető jel. tovább..

Aktuális ajánlataink