| Több

Rosszul alszanak a magyar nők

velvet.hu

A magyar nők 68 százaléka tapasztalt alvási panaszokat az elmúlt évben, míg a felnőtt átlag 60 százalék volt. A menstruáció, a terhesség és a menopauza idején kifejezetten gyakori az alvászavar, és akkor még nem is kerültek szóba a stressz okozta alvásproblémák.

A tartós alvászavarban szenvedők inkább forduljanak orvoshoz, a házi praktikák és a kísérletezgetés ugyanis inkább csak ront a helyzeten.

Hét európai országban, köztük Magyarországon is, idén elvégeztek egy széles körű internetes felmérést az alvási szokásokról. Ebből kiderült, a magyar nők 68 százalékaa tapasztalt alvási panaszokat az elmúlt évben, amíg a felnőtt átlag 60 százalék volt - írja a különös nevű, Pihent Agyúak Társasága a kutatás eredményeit részletező közleményében. Nemzetközi adatok azt mutatják, a nők körében egyes alvászavarok, különösen az alvási elégtelenség - vagyis szaknyelven inszomnia - gyakoribbak, mint férfiak között. A háttérben számos ok állhat, ezek sokszor együttesen teszik tönkre az inszomniás éjszakáját.

Alvászavar

Alvászavarról akkor beszélhetünk, ha az alvás nem képes a szellemi és fizikai készenlétet, a megfelelő teljesítőképességhez szükséges állapotot helyreállítani. A nonrestoratív alvás következménye a napközbeni fáradtság, aluszékonyság, a figyelem összpontosításának és fenntartásának zavara, az emlékezetzavar, a kevésbé eredményes problémamegoldás, a reakciók lassulása, a munkaképesség csökkenése.

A mentruációt megelőző napokban rosszul alszanak a nők

Az alvászavarokban fontos tényező a hormonális változás a nők esetében. A menstruációs ciklussal a női nemi hormonok szintje hónapról-hónapra periodikusán változik. Ez különösen a menstruációt megelőző napokban vezethet rossz alváshoz, és gyakran társulhat a ciklust megelőző egyéb tünetekkel. Ilyenkor gyakran hangulati változások is észlelhetőek: kedvetlenség vagy kifejezett rosszkedv, ingerlékenység, feszültség. A hangulati ingadozásokkal pedig szinte törvényszerűen együtt járnak az alvási problémák. Az alvást a terhesség és a menopauza is negatívan befolyásolja. A terhesség alatti alvászavarok akár a nők háromnegyedét is érinthetik. A terhesség első harmadában a kismamák gyakran inkább többet alszanak, de pihenésüket már ekkor is zavarhatja pl. a hányinger. A terhesség vége felé haladva pedig egyre szaporodnak az olyan tünetek, melyek kellemetlenséget okoznak az éjszakai pihenés során is: derékfájás, gyakori vizelési inger, jósló fájások. Terhesség alatt az inszomnia mellett más alvásbetegségek is előfordulhatnak, ilyen például a nyugtalan láb szindróma, vagy a felső légutak alvás közbeni beszűkülésével pl. légzési nehézséggel járó állapotok. A változó korban viszont a női hormonműködés fokozatos csökkenése lehet az alvászavar egyik oka az alvást veszélyeztető számos tényező közül.

Stressz, depresszió, szorongás

Elalvás előtt: Talpmasszázs, relaxálás. A jógalégzés segíti az elalvást. Meleg fürdő, aromaterápia. Használjunk gyapjú ágyneműt. A lefekvés legyen szertartás, végezzük el a lépéseket minden este. Mit kerüljünk? Koffeintartalmú italokat, nikotint, gyógyszereket. Sok vény nélkül kapható gyógyszer tartalmaz koffeint. Esti testedzést, mert felpörgeti a szervezetet. Nappali alvást, bármilyen csábító is. Sok alkoholt lefekvés előtt. Igaz, hogy álmosít, de az alvás ritmusát megzavarja. A nők rossz alvásának gyakoriságában azonban pusztán az egyik ok a női nemi hormonműködés folyamatos változása. Minden korban vannak egyéb tényezők is, amelyek ronthatják a nők esélyeit a pihentető alvásra. A hormonálisan aktív női időszakban például a nők egyéb területen is nagyon aktívak. Mindezek miatt a nők hétköznapi stressz szintje magasabb és gyakoribbak egyes, a hétköznapi stresszhez sokszor társuló betegségek is: a depresszió és szorongásos zavarok. A stressz, a depresszió és a szorongás pedig nagyon gyakran és könnyen társul alvászavarral.....

Tovább az eredeti cikkhez

Hallásvédelem rovat cikkei

Hogy unokáinkat is halljuk majd...

Sokan nem tudják, hogy motorozás közben olyan zajterhelés érheti a fülünket, ami már néhány perc után is maradandóan károsíthatja a hallásunkat. A megoldás meglehetősen egyszerű: füldugót kell használni, de persze nem mindegy, milyet. tovább..

A süketség génje

Egerekben igazolták, hogy egyetlen gén kikapcsolásával fokozható a belső fül érzékelő sejtjeinek osztódása. Ez a jelenség talán a süketség terápiájában is szerepet kaphat. tovább..

Dobhártya dolog

A dobhártya sérülését okozó közvetlen hatások legtípusosabb esete, amikor gyermekek játékból vagy kíváncsiságból hosszabb vékony tárgyat (gyufaszál, ceruza, esetleg hajcsat) dugnak a fülükbe. Néha azonban a hallójáratba került idegentest nem szakszeruen végzett eltávolításának kísérlete is vezethet dobhártyasérüléshez, súlyosabb esetben hallócsontsérüléshez is. tovább..

Süket generáció

Diszkók és a hordozható zenelejátszók hangerő korlátozást érdemelnek! Mindenki ismeri az átmulatott éjszakák utáni fülzúgást: 120 decibel hangerejű diszkózás 1 hét zajos környezetben lévő munkának felel meg hallásvédelem nélkül. A zúgás figyelmeztető jel. tovább..

Aktuális ajánlataink