Szeretem a növényeket, fákat, virágokat és a többieket,
Azért gondozom a kertet, hogy nekik otthont teremthessek.
Igyekszem megérteni őket, a hangtalanul szenvedőket,
Sokkal több az ellenségük, mint aki törődik velük.
Nézzük például a fákat, nekik mennyi minden árthat,
Ha mi védelmezzük őket, biztosítjuk a jövőnket.
A kártékony férgek rágják gyökerét, törzsét, ágát,
Ha tehetik elpusztítják a termését, lombját, virágját.
A betegségek is ezt teszik, a vámot a gyümölcsből szedik,
S ha teret engedünk nekik, az egész fát is tönkre teszik.
Figyeljünk a sok természeti csapásra, főként az aszályra,
Ha nem locsolunk eleget, akkor is a kipusztulás fenyeget.
Mikor a szélvihar a fákat tépázza, vadul cibálva a termést lerázza,
Törnek az ágak,gyökerek szakadnak, örülnek, ha végre vége a viharnak.
Nyáron a tűző nap is sokat árthat, a fa kiszáradhat,vagy hőgutát kaphat,
Bárminek nevezzük, a lényeg csak egy, a kertben a fa egyre kevesebb.
Azután a dermesztő hideg tél is jócskán részt vesz a rombolásba',
Óriási erőt képvisel, a jéggé duzzadt nedvesség repesztő hatása.
Az éhes erdei, mezei vadak lerágják, megsebzik a kérgüket,
Milyen kár, hogy csak az állatok nyalhatják sebüket!
És a fák mindezt szótlanul tűrik, a kártevőket ők el nem űzik,
Mozdulatlanul állnak és nekünk kellemes árnyékkal szolgálnak.
Mi próbáljuk megérteni őket, pusztítjuk, űzzük a kártevőket,
Gondozzuk, védelmezzük a fákat, jutalmul terméssel ellátnak.
Szívesen mellőznék a fák, a téli sószórásból származó káros hatást,
Az autókból áramló kipufogó gáz, is akadályozza az életben maradást.
Pedig ők őszintén harcolnak a létért, sokat tesznek a tiszta levegőért,
Szorgosan beszívják a széndioxidot és kifelé nyitják az oxigén csapot
Most egy történetet mondok el a kedvenc körte fámról,
Ez több éve játszódik és mese a javából:
A kis facsemetét mi magunk ültettük,
Gondoztuk, tápláltuk buzgón védelmeztük.
Szép fa lett idővel, de termést nem hozott,
Ő mindent megkapott, de semmit sem adott.
Egy őszi napon a fa előtt álltunk,
Férjem azt mondta: „körtefa kivágunk”,
Én megsimogattam a szegény fán a kérget
És csak annyit mondtam: „várjunk még egy évet”.
Tavasszal a szép, formás körtefa
Hófehér menyasszonyi ruháját felvette,
Csodálatos nászindulót számára
Sok száz apró méhecske zümmögte.
A körtefa pompázott a tömérdek virágtól,
Szinte megszédültem édes illatától.
És beköszöntött az ősz a körte beérett,
Alig győztük szedni,mert két mázsa termés lett.
Az évek egyre teltek és körte mindig termett,
Hol több, hol kevesebb a család épp eleget ehetett.
Azonban baj azért volt, senki sem szívesen majszolt,
A gyümölcs teljesen vízízű, nem édes zamatos, jó ízű.
Ismét virágba borult a körtefa az idén tavasszal,
Vidáman köröztek a méhecskék óriási zajjal.
Gyümölcsöt őszre a fa újra sokat ígért,
De ha nincs jó minőség, ugyan miért?
Egy alkalommal szintén a fa előtt álltunk,
Mit virágpompájában őszintén csodáltunk,
Ezúttal én mondtam, azt hiszem elválunk,
Mert már unom, hogy rossz körtét kajáljunk..
És halljatok csodát, mert ez bizony nem más,
A körtefánál ismét megnyilvánult az élni akarás,
Olyan gyümölcsöt termett, festeni sem lehetne szebbet,
Továbbá olyan jót, hogy kívánni sem lehetne jobbat.
Odamentem a körtefához és szépen megkértem,
Amit tavasszal mondtam, bocsássa meg nékem,
Az egyik ágán leveleit meg is simogattam,
Hogy megbántam, ami tettem ezzel is tudattam.
A kedves, jó körtefa ezt is megértette
Mi több, barátjává fogadott,
Az általam megsimogatott leveleket megtartotta,
Míg minden mást, ősszel lehullatott.