1944. február 5-dikét mutatott a naptár, a fővárosban – mint mindenütt – teljes volt a sötétség. Ez akkor a háborús viszonyok miatt természetes volt. Minden ablakra este felrakták a sötétítő kereteket és reggel levették. Rendőrök járták az utcákat és becsengettek oda, ahol véletlenül kiszűrődő világosságot észleltek.
A nyolcadik kerület egy kis utcájában, egy négy emeletes házban Gizi néni volt a házmester. Ez neki hasznos foglalkozásnak bizonyult, mert a két gyermekével így otthon lehetett és mellette valamennyit még hozott is a konyhára. A férje, Béla bácsi gyárban dolgozott és szabad idejében besegített a házmesteri teendőkbe. Ilyenkor télen - este 10 órától reggel 6 óráig - zárva kellett tartani a kaput és erre az időszakra a jövő-menő lakóknak, illetve azok vendégeinek kapupénzt kellett fizetni. Gizi néniék már sötétedéskor bezárták a kaput, a lakók beleegyezésével, a nagyobb biztonság érdekében, de kapupénzt csak 10 órától szedtek.
Ezen a napon is besötétedés után, Béla bácsi kezében a kapukulccsal, kilépett a házmesteri lakásból a lépcsőházba és a kapu felé indult. A gyér világítás mellett is látta, hogy egy csomag fekszik a lépcsőházban. Visszament elemlámpáért, hogy a csomagot jól megnézhesse. Bizony elcsodálkozott, mert a csomag egy igazi, élő – de szép csendesen alvó – pólyásbaba volt. Vigyázva felemelte a kis babát és bevitte a lakásba. A kicsi nyugodtan aludt tovább.
Béla bácsi a közeli telefonfülkéből értesítette a rendőrséget a történtekről, ígéretet kapott a soron kívüli gyors intézkedésre. Gizi néni nagy gondban volt, hogy mit adjon a babának enni, ha felébred, de ez a probléma hamar megoldódott.
Rövid idő alatt megtelt a házmester lakás az együtt érző, érdeklődő lakókkal. A csöppség mikor felébredt sokan álltak körülötte, ő nagyot nyújtózkodott egy édes mosoly kíséretében. Ezzel mindenkit megigézett. Gizi néni hozzáfogott a pólya kibontásához. Először egy tele cumisüveget talált, azután 10-12 pelenka volt szépen rásimítva körben a kicsi testére és egyéb ruha darabjai is előkerültek. Minden holmija egyszerű, de ragyogóan tiszta volt. Kiderült, hogy kislány, méghozzá különleges figyelemmel - és minden kétséget kizáróan szeretettel - gondozott nagyon formás, szép kislány. Három hónaposnak saccolták. Tisztába lett téve, kapott enni, beszéltek hozzá ő szépen nyugodtan, szüntelenül mosolyogva reagált mindenre. Látszólag észre sem vette a megváltozott körülményeket.
Közben a lakótársak ki nem fogytak a találgatásokból és a hasonló eseteket tartalmazó elbeszélésekből. Mindenkinek volt valami idevágó érdekes története.
Végre megérkezett a rendőrség embere egy derűs, szimpatikus rendőr. Meghallgatta a rövid, de komoly kis történetet, melynek főszereplője máris a szívünkbe lopta magát és egy életre nyomot hagyott ott, úgy érzem mindenkiben. Feltett még néhány kérdést, mintegy firtatva, hogy esetleg a házban lakó valamelyik férfinak lehet-e szerepe abban, hogy éppen itt helyezték el a kis csomagot. Ezt senki nem tudta volna feltételezni a házban lakókról.
A rendőr elmesélte, hogy augusztus 20-án a Városligetben találtak egy kis fiút és a jegyzőkönyvbe Ligeti István néven került. Ez a kislány, mivel ma szombat van és Ágota napja, Szombat Ágota nevet veszi fel és ezzel a névvel megy az árvaházba.
Odalépett a gyermekhez és rámosolygott a kicsi ezt viszonozta. A rendőr erre azt mondta: - Végül is én találtam ezt a gyereket, így nem Szombat lesz a vezeték neve, hanem Kelemen, mint nekem, mert ha az én párom beleegyezik, én bizony ezt a mosolygós szép gyereket örökbe fogadom. Ha ez sikerül, akkor már nem kell a nevét megváltoztatni.
Azután megkérte Béla bácsit, hogy vigye el a babát a rendőrségre, mert egy fegyveres rendőr még sem járkálhat a karján egy pólyással. Villamossal mentek Béla bácsi nem győzte az utasok kíváncsiságát kielégíteni, mert nem szerette volna, ha félre értik az esetet, hogy miért visz egy bébit rendőri kísérettel.
Később sikerült megtudni, hogy Kelemen rendőr és neje valóban örökbe fogadták a kis Ágotát, akiről soha sem derült ki, hogy kicsoda valójában és hogyan került éppen ebbe a lépcsőházba.
A következő alkalommal elmesélem az egyik érdekes történetet, amit ezen a napon és ott hallottam.