Kellemes tavaszi nap volt. A kertekben már virágzásnak indultak a mandulafák. A verebek vidáman csicseregve hordták a fészekrakás kellékeit. Kora délután volt, a családi házakkal szegélyezett egyenes utca Csipke Rózsika álmát aludta. Olyan volt, mintha mindenki elköltözött volna. Most egy hórihorgas fiú jelent meg az utca végén. Ráérősen jött, aktatáskáját lóbálva. Megállt az egyik modern családi ház előtt és becsengetett. Hamarosan megcsikordult a kapuhoz vezető kavicsos út, egy mosolygós, középkorú nő siető léptei alatt.
Jókor érkeztél Ferikém, – kiáltotta – éppen most készült el az ebéd.
Az nagyon jó anyukám, mert szörnyen éhes vagyok – volt a válasz.
Ebéd után a fiú rögtön a szobájába vonult tanulni, mert vészesen közeledett az érettségi ideje. Anyja az udvari fekvésű konyhában foglalatoskodott, mikor a csengő megszólalt. Két hosszú csengetés. Ki lehet az? – tűnődött az asszony.– Gyorsan kezet mosott és ment kaput nyitni. Nem látott ott senkit. Kinézett az utcára és akkor vette észre, hogy a kapu előtt egy Mózes kosár van és benne egy alvó csecsemő. A baba takarójára tűzve egy fehér papírlap a következő felirattal: „KISS FERENC részére” – és a pontos cím.
Te Úristen – mondta félhangosan az asszony – a cím szerint jó helyre jöttél, csakhogy itt két Kiss Ferenc lakik, úgy látszik, azt nem tudta az illető.
Ijedten körülnézett, majd gyors léptekkel bevitte a házba a szokatlan csomagot. Leült melléje, nézte a békésen szendergő, ártatlan kis jószágot. Nem tudott gondolkozni, szinte lebénult az agya. Hosszú idő múlva nagyon lassan visszatértek a gondolatai és lázas örvénylésbe kezdtek. – Vajon ki az apa? – A férj, vagy a gyerek? – Mindegyik megrázó lenne, de melyiktől szenvedne kevésbé? – Nem tudta eldönteni. Egyre az foglalkoztatta, hogy tévedés lehet az egész. Egyikükről sem tudta volna, ezt a dolgot feltételezni. A férjét feltétlen hűségesnek, a fiát pedig még gyereknek hitte és ebben ez az esemény sem tudta megingatni.
Behívta a fiút és kedélyesen mondta neki: nézd Ferikém, mit hoztak neked.
A kamasz értetlenül bámult a csecsemőre, majd viccelődve kérdezte – anya ez igazi, mond honnan szerezted? Csak nem kistestvéremnek szántad?
Az anya komolyra fordította a szót: – kis fiam, mond meg őszintén, van valami közöd ehhez a kis jövevényhez? – A gyerek rémülten szabadkozott és sürgősen visszament a szobájába. Az anya biztosra vette, hogy igazat mond. Ezután száraz, égő szemekkel és görcsbe rándult gyomorral várta haza a párját.
Mire a családfő hazaérkezett, Karolin már tudta, hogy egy kb. három hónapos, jól ápolt, kisfiú van a kosárban. Mikor a férjének megmutatta, az határozottan meglepődött, a szava is elakadt. De rövidesen összeszedte magát, keserűen felnevetett és megszólalt:
Szóval már itt tartunk, nem korai ez egy kicsit? Így, minden előzetes nélkül ki vagyunk nevezve nagyszülőknek?
De Feri, a gyerek nem tud semmiről!
Nos, akkor majd én beszélek vele!– mondta az apa és bement a fiához.
Karolin magába roskadva ült a fotelban és igyekezett a könnyeit visszatartani. Ő úgy érezte, nagyon sok idő telt el, mire az ajtó kinyílt és bejött a két férfi. A fiú lehorgasztott fejjel közeledett, megállt az anyja előtt, szemeit a padlóra sütve, kisfiúsan síri, szorongó hangon mondta: – anyukám, bocsáss meg, nem mondtam neked igazat, az enyém ez a gyerek, de kérlek, többet ne kérdezz! – Megfordult és kiment a szobából.
A férj azt tanácsolta: – most olyan feladatot kaptak, amit nehéz megemészteni, aludjanak rá néhányat és akkor könnyebben át tudják majd gondolni.
Karolinban azonnal felébredt a nagyanyai ösztön. Vég nélkül babusgatta a kisfiút, csak most vette észre igazán, hogy milyen „formás és szép kisgyerek”. Elrohant különböző boltokba és alaposan bevásárolt. Berendezett egy gyerekszobát, így átalakult az egész lakás.
Azt kérte, hogy Ferike egyenlőre mindenből maradjon ki, neki most csak az érettségire és a tovább tanulásra legyen gondja. Javasolta a férjének, hogy a kisfiút ők fogadják örökbe, titokba tartva az apa kilétét, így nem teszik tönkre Ferike jövőjét. A férj mindent helyeselt, mindenbe beleegyezett. Vállalta, hogy Ferikével is mindent megbeszél.
A javaslatok valósággá váltak, Zolika, ifjú Kiss Ferenc öccse lett és az egész család szeme fénye.
Telt-múlt az idő, Zolika már tíz éves volt, mikor egy osztálytársa meghívta a születésnapi zsúrjára. A család többi tagja otthon tartózkodott. Csengettek. Karolin ment ajtót nyitni. Egy negyvenöt év körüli, tokás, szeplős nő kért bebocsátást, mert a kisfiát szeretné látni. Az asszony vitába szállt vele, nem akarta beengedni, nem akarta, hogy a gyerek nyugalmát megzavarja.
A hangzavarra a férfiak is kijöttek.
Az anya a fiához fordult – Édes fiam, mond hova tetted a szemedet, mikor ezzel a nővel kikezdtél?
Mire a nő felháborodva megszólalt – ugyan hölgyem, én nem is ismerem a fiatalurat, csak az apját!