A látszat néha csal
Évike számol
A jegygyűrű
A látszat néha csal
Elvira negyedéves egyetemi hallgató volt. Három éve jártak együtt Takács Viktor tanársegéddel. Elvira értelmes lány volt és szorgalmasan tanult, de azért Viktor segítsége nem volt egy elhanyagolható tényező. Az egyetemen a napi teendők befejezése után általában együtt mentek el. Látszólag jól megértették egymást. Minden ismerősük biztosra vette, ha Elvira megszerezte a diplomáját, akkor összeházasodnak.
Egy alkalommal Elvira három napot hiányzott az egyetemről. Mikor bejött, széles mosoly kíséretében csak annyit mondott: „képzeljétek, megváltozott a nevem, tegnap Molnár Jánosné lettem. Egy hónapja egy összejövetelen ismerkedtem meg vele. Állítólag belém szeretett, mindenesetre megkérte a kezemet és én igent mondtam. Ő egy külkereskedelmi alkalmazott, éppen két évre Amerikába megy kiküldetésbe. Ezért tegnap gyorsan megesküdtünk. Az ötödik tanévet már Amerikában töltöm vele. Az egyetemet levelező tagozaton fejezem be.” „És mond, hogy tudtad ezt megtenni Viktorral?!”- kérdezték egyszerre többen is. Csak úgy, felelte Elvira, hogy Takácsot sem szeretem, Molnárt sem szeretem, de vele legalább mehetek külföldre!
Néhány nap elteltével, Molnár Jánosnak visszavonták a kiküldetési határozatát, így itthon dolgozott tovább. Ezután a deltás, sportos alkatú Viktor helyett, a nyúlánk, karcsú, szép arcú nőt amikor tehette, János kísérte haza az egyetemről. Ilyenkor Elvira kényszeredett mosollyal nézett le a kissé pocakos, kopaszodó, nála egy fejjel alacsonyabb, de nagyon féltékeny férjére.
Évike számol
A négy éves Évike bizony nem szerette,
Ha anyukája dolgozott, s ezt nélküle tette.
Ilyenkor a kislány csak egyedül játszott,
És meglepetéseket ő gyakran tartogatott.
Egy ilyen alkalom szülte nála azt a próbát,
Hogy számolással töltse a facér néhány órát.
Amikor az anyuka a munkát végre befejezte,
Őt a kicsi leánykája rögtön megkereste.
Anyucikám kérdezzél tőlem olyan számokat,
Amiben az ötös szám feltétlen helyet foglalhat.
Mi legyen az kicsim, összeadás, vagy szorzás,
Ezt azért tudnom kell, mert mindegyik oly más.
Nekem mindegy, a lényeg csak ötös legyen benne,
Mert nekem ez a szám van legjobban kedvemre.
Na jó, hát akkor legyen, egyszer öt és kétszer
öt,
Az egyik öt, a másik tíz, de ennél, lehet sokkal
több.
Ha tudod mond meg, mennyi például a hétszer öt,
Hát persze, hogy tudom, az bizony pont harmincöt.
És tízszer öt az ötven, hússzor pedig pontosan
száz,
Bármit kérdezhetsz tőlem, mert engem nem
fricskáz.
Mond már végre el nekem, ezt mikor és kitől
tanultad,
Most ameddig dolgoztál, én rájöttem, hogy az
untat.
Megszámoltam a kezeimen és lábaimon a sok ujjat,
Érdekesnek találtam, hogy egyformán ötöt mutat.
Összeadtam, szoroztam és sorjában kiderült,
Hogy az ötös számokkal , számolnom sikerült.
Ezután kértelek anyuci, hogy számoljál velem,
Mivel a számolást most már, én is kedvelem.
A jegygyűrű
Miután Irén igennel válaszolt Lacinak a lánykérésre, máris jegyespárnak tekintették egymást. Laci felvetette, hogy menjenek jegygyűrűt venni, Irén azonban lebeszélte róla. Akkor, egypár karikagyűrű 1200 Ft volt, a házasságkötésnél kiállított okmány felmutatásával, kb. a 30%-át kellett érte fizetni. Irén az albérleti kis szobájáért havonta 120 Ft-ot fizetett, a 800 Ft-os alapkeresetéből. Tehát érdemes volt egy kissé elgondolkozni. Pedig Irén szerette volna, egy gyűrűvel is láthatóvá tenni mindenki számára, hogy ő a világ legboldogabb menyasszonya. De tudta, hogy hamarosan sok mindenre lesz szükségük és senkire sem számíthatnak, csak magukra.
Irénnek az új munkahelyén rögtön akadt egy Sándor nevű hódolója. Ő közölte, hogy már más menyasszonya, de az illető nem tágított. Egy kollégának mondta Sándor, hogy ő úgy érzi nem reménytelen az esete, hisz Irén még nem gyűrűs menyasszony. Ennyit jelentett abban az időben egy gyűrű, főkép ha az éppen jegygyűrű volt, az egymáshoz tartozás jelképe!