| Több

XVII. Váci Világi Vigalom

Doór Veronika

Idén tizenhetedik alkalommal rendezik meg a Dunakanyar szívében ezt a három napos programsorozatot. A Váci Vigalom 2009. júl. 24-26ig tart, és ez idő alatt minden korosztály számára érdekes és izgalmas műsorokkal, foglalkozásokkal, kirakodóvásárral várják az érdeklődőket.

A rendezvény gyökerei 1993-ra nyúlnak vissza, a Közép-Európai Barokk Éve fesztivál sorozat tagjaként indult. Számos város is készült akkor programokkal, de máig nem őrizték meg ezt a tradíciót. A Vigalom ötletét egy régi monda szolgáltatta, miszerint Mária Terézia 1764-ben Vácra látogatott. A tiszteletére épített, országszerte egyedülálló Diadalív alatt nem mert áthajtatni, mivel félt, hogy összedől. Kocsija megkerülte a Diadalívet, majd így érkezett meg a Főtérre, ahol ujjongó tömeg fogadta. A királynő öt napon át vendégeskedett Vácon lakomák és ünnepségek közepette, melyekkel a hódolatukat fejezték ki iránta a város polgárai. Ehhez hasonló nagyszabású ünnepség a minden évben, július utolsó hétvégéjén megtartott Vigalom.

A koncertek, fellépések több helyszínen felállított színpadokon zajlanak, így a különböző zenei stílusok és előadások érdeklődői zavartalanul élvezhetik az épp kedvükre való műsort ugyanazon időben, a belváros más-más pontjain. A Duna parti sétányon reggeltől estig nézelődhetünk a kirakodóvásár színes forgatagában, ahol ugyanúgy teret kapnak a kézművesek népművészeti portékáikkal, mint más művészek különleges alkotásaikkal, illetve a teljesen szokványos kiegészítőket, ruhákat, lakberendezési tárgyakat árusító kereskedők.

 

Aki megéhezik vagy szomjazik, nagy sörsátrakban és számos vendéglátóhelyen csillapíthatja ezt. A gyerekeket pedig folyamatosan várják a Fitt- Fut parkban mászófallal, és kézműves foglalkozásokkal. Kísérőrendezvények közül is választhatunk, ilyen pl. a Curia Borház programja, illetve a Kelta tábor. Képzőművészeti kiállításokat is meglátogathat aki erre jár, vagy pl. a Memento mori kiállítást, mely a váci Fehérek templomában talált kriptaleletekből nyílt tárlat.


Napközben táncbemutatók, hangversenyek és más zenés programok várják a szórakozni vágyókat. Az esti zárókoncertek sztárvendégei lesznek többek közt a Magna Cum Laude, a Kiscsillag zenekar, Fenyő Miklós, a Republic, és az Edda is, de akinek ezután még nincs kedve hazamenni, mulathat a 23.00-kor kezdődő utcabálokon. Akinek mindez felkeltette az érdeklődését, és szeretne egy jó hangulatú hétvégén kikapcsolódni Vácon, ahol szinte minden előadás ingyenes, a teljes programot megtalálja a www.vacivigalom.hu-n.

Kultúra rovat cikkei

Angyalok erdeje

Egyedülálló és ráadásul látványos jótékonysági kezdeményezés részesei lehetnek azok, akik ellátogatnak a Felvonulási térre december 6. és január 6. között. A rendezvény fő ékessége az az ötszáz darab díszesen felöltöztetett karácsonyfa, melyet különböző vállalkozások, cégek állítanak fel egy – egy, a közjót képviselő ügy szolgálatában. tovább..

„Számkivetettként kell élnem"

 Írja le így Beethoven a nagyothallók teljes szociális elszigetelődésnek jellemző vonásait, a nagyot hallást, mint betegséget. Valószínűleg a mai orvostudomány tudott volna rajta segíteni. „Mire meghalok..., arra kérem Önt (az orvosát, Prof. Dr. J. Adam Schmidt) nevemben, hogy írja le pontosan a betegségemet, ... hogy legalább velem megbékülhessen a világ halálom után ..." Ezeket írja Ludwig van Beethoven 1802-ben, épp 32 évesen, a Heiligerstadt-i végrendeletében. tovább..

Robbie Williams újra a Take Thatben

Az énekes 15 év után visszatért, hogy elkészítsék közös albumukat.Robbie Williams és a Take That négy tagja - Gary Barlow, Howard Donald, Jason Orange és Mark Owen - tavaly szeptemberben találkoztak, hogy új albumot készítsenek. tovább..

Nálunk is rekordot döntött a vb-döntő

Magyarországon minden második tévén a foci vb döntője ment vasárnap este, a spanyoloknál és a hollandoknál kis túlzással az egész ország látta a meccset. A FIFA mellett a tévések is sikerként könyvelhetik el az egy hónapos eseményt. tovább..

Aktuális ajánlataink