Ha már tervezgetjük a nyarat, a megszokott tengerparti vagy városnézős programok mellett érdemes elgondolkodni egy teljesen más jellegű kikapcsolódási módon is. A vizitúrázás aktívabb, szabadabb, izgalmasabb pihenést nyújt a természet kedvelőinek.
Hazánkban az utóbbi évtizedben kezdett el rohamosan növekedni a vizitúrázók száma, és ez a tendencia folytatódni látszik. Köszönhetően ez földrajzi adottságaink kiválóságának is, hiszen kis távolságokon belül találhatunk sok, változatos, túrázásra alkalmas folyót. A Dunántúlon a Rába és a Mosoni-Duna mellett a Dráva kedvelt még, míg az ország keleti felében főként a Tiszán, a Bodrogon és a Hernádon szeretnek evezni a túrázók. A Rába, és annak főként a felső szakasza, a kihívásra, izgalomra vágyókat várja, a Mosoni-Duna pedig inkább a nyugodtabb pihenésre vágyókat. Ma már rengeteg interneten is megtalálható cég foglalkozik túraszervezéssel (hogy úgy mondjam: Dunát lehetne velük rekeszteni) az ország minden tájára.
Először érdemes eldöntenünk azt, mennyi időt szeretnénk evezéssel, csordogálással tölteni: egy hosszú hétvége senkinek sem megerőltető, még a sátrazással együtt sem, de egy egyhetes túrára inkább csak a kevésbé finnyásak vállalkozzanak. Ezután érdemes megtervezni az útvonalat: ha A-ból B pontba szeretnénk eljutni érdemes érdeklődni a köztes állomások kempingjeiről, étkezési, szórakozási lehetőségekről. De választhatunk (például a Szigetközben) csillagtúrás megoldást is, ez jóval kényelmesebb, hiszen a reggeli indulás után ugyanoda érkezünk vissza, nem kell nap, mint nap összecsomagolni, sátrat építeni. (Ilyenkor azonban mindenképpen túravezetőre lesz szükségünk.) Egy napra kezdőknek 10-15 km-es távokat érdemes tervezni, de a haladók és a fiatalok nyugodtan bevállalhatnak 20-30 km közötti távokat is.
Az utazás általában 3-4 személyes kenukkal történik, (természetesen túrakenuk, nem térdelni kell) és általában elég, ha egy hajóban egy ember tud evezni. Ha a kormányos a helyén van, baj már nem történhet, főleg, ha a többiek szófogadóak. A kezdőkre azért mindenképpen ajánlott mentőmellényt adni, de az úszni jól tudókat inkább csak akadályozná az esetleges borulás után a holmik összeszedésében. A másik legfontosabb, hogy megfelelő faktorszámú naptejet nem szabad otthon felejteni, hiszen egész nap vízen vagyunk és napon, nagyon könnyen lehet komoly égési sérüléseket szerezni. A fontosabb kemping felszereléseket is érdemes magunkkal vinni, de csomagjaink méretére is ügyelni kell, hiszen a tároló hordók űrtartalma véges. Azért sem kell a „fél háztartást" becsomagolni, mert a kedvelt útvonalakon már kiépített kempingek várnak, ahol mindent megtalálunk, amire szükségünk lehet. Többek között strandokat pihenéshez, tűzrakó helyet esti sütögetéshez, vagy sportpályákat azoknak, akiknek maradt még energiájuk délutánra.
Amellett, hogy sokkal aktívabb, természet közelibb kikapcsolódást nyújt a vizitúrázás, további előnye, hogy csapatépítésnek is remek, ráadásul sokkal olcsóbb, mint sok más nyaralás.