| Több

Az egészséges cipő

Doór Veronika

Lábainkra egész életünkben nagy szükségünk van, nem is kell magyarázni miért. Mozgásunk alapkövei, jártunkban-keltünkben megtartják a teljes testsúlyunkat. Elég bennük egy egész apró elváltozás és igen hamar megérezzük ennek korlátozó hatását. Mégis viszonylag kevesen foglalkoznak azzal, milyen cipőt húznak a lábukra.

A lábbelinek sokkal nagyobb a szerepe, mint gondolnánk. Lépteink súlya, vagyis az erő, amivel a talajra érkezünk visszahat lábaink csontozatára, térdünkre, gerincükre egyaránt. Akkor ideális egy cipő, hogyha tompítja ezt a hatást. Mikor megvásároljuk, figyelni kell rá, hogy ne legyen túl nagy és kicsi sem, előbbiben „csónakázni" fogunk, utóbbiban megfájdul a lábfejünk. A túl szűk orrú cipő tyúkszem és bőrkeményedések kifejlődéséhez vezet.

Szinte civilizációs betegségnek tekinthető a lúdtalp, mely a merev talpú cipők és az egyenes talajon járás következménye, egy jó cipőbe a harántboltozat emelő is be van építve. A kitaposott, csámpásan kijárt lábbeli is káros. A magas sarkú cipők viselésekor a testsúly megtartása a lábközépcsontokra hárul, így gyakran hordva szintén lúdtalpat idéznek elő. Az ideális sarokmagasság 2-3cm lenne.

 

Több cég is céljául tűzte ki, hogy tetszetős és a mozgásszervi panaszokat enyhítő cipőket tervezzen és gyártson. Ilyen az MBT is, mely rövidítés magyarra lefordítva a „Maszáj mezítláb technológiát" jelenti. Egy svájci mérnök, Karl Müller fejlesztette ki, aki utazásai során megfigyelte, hogy az egyenetlen talajon való mezítláb járás megszüntette hátfájdalmait. A lényeg, hogy a lábbeli a természetes, puha ám göröngyös földön való járás érzését adja vissza, elosztva a nyomásterhelést az egész talpon, így elkerülhetőek a túlterhelésből fakadó fájdalmak. Különös hatékonysága a talpszerkezet felépítésének köszönhető. Javítja a testtartást, séta közben dolgoztatja a láb-, fenék- és hasizmokat.

Az MBT használható terápiás jelleggel, így több egészségpénztár támogatja, akár 100%-ban is. Bár nem olcsó, de az egészséges, önfeledt mozgás öröme egy életen át, nem mérhető anyagiakban.

 

Egészség rovat cikkei

A dohányzásmentes életért!

Kezdődött az aluljárókkal, folytatódott a vasútállomásokkal, várókkal és tömegközlekedési megállóhelyekkel, ám a törvény lehet, hogy tovább szigorodik. A zárt közterületeken, vendéglátóhelyeken (kocsmák, bárok, diszkók stb.) is tilos lesz a dohányzás, ha az Országgyűlés elfogadja a módosítást, júliustól valószínűleg tilos lesz dohányozni a vendéglátóhelyeken, munkahelyeken. A bírságból befolyó pénzt csak egészségügyi célokra fordíthatnák. tovább..

A jó hallás ára

A világ népességének mintegy 10%-a szenved halláscsökkenéstől. Sokan közülük gátoltnak érzik magukat szociális és foglalkozásbeli helyzetükben. A fül-orr-gégészek és az audiológusok megfelelő módszert tudnak mindenkinek ajánlani hallásgondja megoldására. Ez természetesen pénzbe kerül. tovább..

Altató helyett Sleepwellness!

A Sleepwellness egy olyan módszer, amelynek segítségével a pszichés alvászavarokban szenvedő embereket „meg lehet tanítani” aludni... tovább..

Rettegett gyermekbetegség a fülfájás - II. rész

A fülfájás rettegett gyerekbetegség – hihetetlen fájdalmakkal jár, és a süketség rémképét vetíti elő. Számtalan alternatív gyógymód kínál enyhülést, miközben rémtörténetek tucatjai zavarják össze a kezdő anyukákat. Pedig a fülfájás általában nem okoz maradandó károsodást, a szakszerű fülészeti kezelés pedig nem fájdalmas!  (Folytatás) tovább..

Aktuális ajánlataink