| Több

Filmvetítés a Magyar Tudományos Akadémián

Doór Veronika

Az elmúlt évek Magyar Filmszemléinek díjnyertes alkotásaiból szemezgethet az, aki ellátogat az Akadémia vetítéseire, melyeket márc. 4-től ápr. 22-ig szerdánként, 17.30-tól tekinthet meg. Összesen nyolc, tudományos-ismeretterjesztő alkotás került be a programba. Az Akadémia Székházának Roosevelt téren tartott rendezvénysorozatra ingyenes a belépés.


A kiválasztott művek révén bepillantást nyerünk bizonyos társadalmi és környezeti problémákba is, amik felett nem lehet egyszerűen elsiklani. Akiben további gondolatok, kérdések vetődnek fel egy adott témával kapcsolatban, az a vetítések után a film készítőivel, és a tudományterület kutatóival folytathat beszélgetést.

 

A programról röviden

Március 4-én játsszák a nyitófilmet az Akadémia Nagytermében, mely a 40. filmszemle nyertese. Mosonyi Szabolcs: Pannon sivatag című alkotása a globális klímaváltozással és Közép-Európa erdeinek élővilágára tett hatásával foglalkozik.

Március 11-én, Ifj. Kollányi Ágoston: Korhadó múlt, porladó jövő címmel készített filmje a bükkábrányi ősciprusokat és esetlegesen megszámlált napjaikat mutatja be a Nagyteremben.
   
Március 18-án szintén a Nagyteremben Török Zoltán: Vidrasors című műve kerül bemutatásra, mely egy kisvidra történetén át kalauzol el bennünket a faj természetes, magyarországi élőhelyére.

Március 25-én Kóthy Judit és Topits Judit: Forró ősz a hidegháborúban - Magyarország 1956-ban című történelmi áttekintését láthatjuk a forradalomról és annak a többi ország politikájával való összefüggéseiről a Nagyteremben.

Április 1-jén a sokak által számításba sem vett, Budapesten élő vadállatokhoz visz minket közelebb Tóth Zsolt Marcell: Budapesti vadon című filmje. Az előadást a Nagyteremben tartják.


 



Április 8-án, ezúttal a Kisteremben, Szekeres Csaba: Három gyermek, három sors névre keresztelt alkotásának premierjére kerül sor. Három különböző környezetben és körülmények közt élő gyermek sorsát, lehetőségeik és jövőjük lehetséges alakulását kísérhetjük figyelemmel.


Április 15-én Szekeres Csaba filmje, a Nexus Kisterembeli vetítésén az emberek közti távolság-közelség és kapcsolatok végtelen hálóját követhetjük nyomon.

Április 22-én Molnár Attila Dávid: Farkaslesen című munkájával zárul a sorozat, melyben megismerkedhetünk a vadon élő farkasok életével, illetve különbségeivel megszelidített társaikéval szemben.

Minden érdeklődőt szeretettel várnak, bővebben tájékozódhatnak a Tudományos Akadémia honlapján.

Szekeres Csaba: Nexus

Kultúra rovat cikkei

Angyalok erdeje

Egyedülálló és ráadásul látványos jótékonysági kezdeményezés részesei lehetnek azok, akik ellátogatnak a Felvonulási térre december 6. és január 6. között. A rendezvény fő ékessége az az ötszáz darab díszesen felöltöztetett karácsonyfa, melyet különböző vállalkozások, cégek állítanak fel egy – egy, a közjót képviselő ügy szolgálatában. tovább..

„Számkivetettként kell élnem"

 Írja le így Beethoven a nagyothallók teljes szociális elszigetelődésnek jellemző vonásait, a nagyot hallást, mint betegséget. Valószínűleg a mai orvostudomány tudott volna rajta segíteni. „Mire meghalok..., arra kérem Önt (az orvosát, Prof. Dr. J. Adam Schmidt) nevemben, hogy írja le pontosan a betegségemet, ... hogy legalább velem megbékülhessen a világ halálom után ..." Ezeket írja Ludwig van Beethoven 1802-ben, épp 32 évesen, a Heiligerstadt-i végrendeletében. tovább..

Robbie Williams újra a Take Thatben

Az énekes 15 év után visszatért, hogy elkészítsék közös albumukat.Robbie Williams és a Take That négy tagja - Gary Barlow, Howard Donald, Jason Orange és Mark Owen - tavaly szeptemberben találkoztak, hogy új albumot készítsenek. tovább..

Nálunk is rekordot döntött a vb-döntő

Magyarországon minden második tévén a foci vb döntője ment vasárnap este, a spanyoloknál és a hollandoknál kis túlzással az egész ország látta a meccset. A FIFA mellett a tévések is sikerként könyvelhetik el az egy hónapos eseményt. tovább..

Aktuális ajánlataink