Az 50-es években egy nagy vállalat központjában dolgoztam. Egy kolléga kitüntetését ünnepeltük. Jó volt a hangulat Mindenféle szóba került. Valaki a következő szólás-mondást említette: "láttál-e már jó gyereket és szép öregasszonyt?" Mire nagy komolysággal megszólalt egy középkorú férfi – igen, nézzétek meg a tervosztályon a Szombatinét – mindenki helyeselt.
Szombatiné már a 70. éve felett járt akkor, mindig kifogástalan volt a modora és a toalettje. Hófehér ápolt haj, saját készítésű frizurával, leheletnyi púder az arcon, diszkréten rúzsozott száj, mindez örökké kedves mosoly kíséretében. Mindenkivel szívesen beszélt és mindenkire odafigyelt. Méltóságteljes szép testtartása már eleve jó megjelenést kölcsönzött neki. Ezt kiegészítette az ízléses szép öltözéke, ami kiemelte, hogy izmos testének nincs súlyfeleslege.
Olyan dekoratív volt ez az idős asszony nap mint nap, mintha mindig valami elit helyre készült volna és nem a munkahelyére.
Rajta csodáltam meg, hogy a halvány lila blúz mennyire harmonizál az ősz hajjal és egy sötét pulóvert, vagy ruhát mennyire feldob egy egyszerű kis tekla gyöngysor.
Nem volt lehetőségem közelebbről megismerni, általában csak az étkezdében, vagy a folyóson találkoztunk és váltottunk néhány szót.
Tudtam, hogy özvegy és egyedül él. A munkahelyre gyalog érkezett és onnan is gyalog ment el a "ráérek, úgysem vár senki és egyébként is jót tesz egy kis séta" felkiáltással.
Hétfőtől-szombatig az üzemi ebédet ette. Vasárnap, mesélte, kerül sorra: a haj, köröm és test ápolása, ehhez társul a gyümölcsnap sok pihenéssel és egy kis séta.
Hát ennyit tudok róla és ettől még 50 év távlatából is szívesen emlékezem, erre a megnyerően "szép öregasszonyra"!
Kiss Lászlóné