Örömünkre megszületett az unokánk, Gáborka,
Szívesen jött mindig hozzánk, itt volt a második otthona.
A nagyszüleit ő Papának és Mamának nevezte,
Ahhoz kétség sem férhetett, hogy mind a kettőt szerette.
Viszonzásul ő megkapott mindent, amit lehetett,
Homokozott és hintázott, kint a kertben eleget.
Egyszer a Papa hozott, egy nagy traktor kereket,
Ezzel akarta meglepni, a két éves kis gyereket.
Egy mandulafa adott árnyat, a leendő játéknak,
Mit a Papa készített el, a kis unokájának,
A földbe ásta, egy teherautó kormánykerekét,
Azután köré tette, a traktor gumiköpönyegét.
Ezzel elkészült egy autó, körben ülni is lehet,
A kormánykerék forgatható, vezethet a kis gyerek.
Az alkotás sikeres lett, Gabi mindig benne ült,
Kis buksi fejét törte nagyon, hogy min, végre kiderült.
Úgy érezte, még hiányzik az autóból valami,
Hát persze a három pedál, mit lábbal szoktak taposni,
Egymás mellé rakott három egyforma deszka szeletet,
Ezzel tette komfortossá az autót, amit vezetett.
A pedálokat bebiflázta, balról- jobbra sorjában,
Kuplung, fék és a gáz, megtanulta ott nyomban.
Így már nagyobb élvezet volt, az autóval játszani,
Úgy érezte, hogy ő már tud igazából vezetni.
Néhány nyarat játszogatott, hogy csak ő volt a tulaj,
Aztán megjelent Péterke, ki szintén vezetni akart.
Gabi mindig erősködött, hogy Peti legyen az utas,
A taxit pedig ő vezeti, s pénzért legyen a fuvar.
Átvitáztak néhány nyarat, közben megérkezett a Gergő
Kezdetben csak utasként ült, majd a volánt vette kézbe ő.
Most már hárman szálltak harcba, mert a vezetés élvezet,
Tudták,hogy ők még gyerekek, de a kertben bárki vezethet.
Harmadik évben megjött Zoltánka, a legifjabb fiú unoka,
A három bátyjától helyet kapni, neki sem volt könnyű dolga,
Természetesen kezdetben ő is csak az utastérben ülhetett,
De a szabályokat bemagolva, azért néha már vezethetett.
Végül beállt a sorba az egy szem kislány, Mirtilke,
Boldogan szorongott a fiuk között, ő is az utastérben,
A pedálokat szépen bebiflázta, balról-jobbra sorjában,
Kuplung, fék és a gáz pedál, megtanulta ott nyomban.
Azután a sarkára állt, hogy ő is kormányhoz jusson,
Ha már egyszer öten vannak, bizony ki ne maradjon.
A fiuk figyelembe vették, az unoka testvérkéjük óhaját,
És udvariasan elnyomta mindegyikük a saját sóhaját.
Nagyon sok éven keresztül volt forgalomban az autó,
Mindig ült a volánnál valamelyik önfeledten száguldó.
A képzelt kanyarokat jól bevette, az ki éppen vezetett,
Utassal, vagy csak egyedül, de vezetni mind szeretett.
Azóta már mind az öten, valódi jogosítványt szereztek,
Néha, mikor nálunk összefutnak, a kertben elténferegnek.
Az öreg autónál megállnak, a gyermekkorukra gondolnak,
És a kedves, közös emlékektől mindnyájan meghatódnak.
A meghatódás fokozódik, fényesebb lesz az öt szempár,
Szép sorjában hozzánk lépnek és megölelnek az unokák!
Befejezésül még mit írjak, hisz írtam úgyis eleget,
A „terülj meg asztalkám"-nál, kívánok: jó étvágyat gyerekek!