Rezső, ébren vagy? Jó lenne, ha már nem aludnál tovább, mert aztán éjszaka megint járkálni fogsz.
- Igazad van Lidi, kínos volt a tegnap éjjel az biztos. Te sem tudtál tőlem aludni, de hát itt nem lehet kimenni, ha nem megy az alvás. Muszáj volt a lábaimat megmozgatni, mert nagyon fájtak.
- Nekem is fájt éjjel eléggé és most is fáj. Azt hiszem, meg kellene próbálni egy kicsit sétálni. Itt kevesebbet mozgunk, mint otthon és úgy látszik a sok pihenés sem tesz jót a lábaknak.
- Pedig még hátra van tíz nap az üdülésből. Nem nekünk való ez, én már szívesen haza mennék.
- Én is hidd el, szívesebben főznék otthon, minthogy itt kényelmetlenkedek az étkezéseknél.
- Te Lidi, én lerakom ezeket a gyűrűket és vacsorához azt a cipőt húzom fel amiben jöttem, az kényelmesebb. Mindjárt jobban fogom érezni magam.
- Jó neked, sajnos én nem tudom ilyen egyszerűen megoldani a problémámat. Engem nemcsak az ékszerek idegesítenek és nemcsak a cipő kényelmetlen. Marika rábeszélt, hogy a legjobb ruháimat hozzam el. Hallgattam rá és az egyik szűkebb, mint a másik. Egyben sem érzem jól magam. Arról ne is beszéljek, hogy bizony el szoktam a melltartótól és itt azt is illik felvenni. De legjobban ez a hülye divatos frizura idegesít, na meg a lakkozott körmök. Azt meg már ki sem merem mondani, hogy mi a fő ok, mert hálátlannak érzem magam a gyerekekkel szemben. ők igazán jót akartak, hogy az 50-dik házassági évfordulónkra, mind a kettőnknek fizették, hogy rendbe hozassuk a fogainkat. De ez még annyira szokatlan, hogy alig tudok velük enni. Azt sem tudom mit eszek, mert mindig csak az új fogsorral vagyok elfoglalva.
- így vagyok ezzel én is. Ha ez a sok kellemetlenség nem lenne, amit magunkkal hoztunk, jó lenne itt.
- Hát nem egészen, mert én nagyon feszélyezve érzem magam az asztalunknál ülő ifjú pár miatt is. Olyan furcsán viselkednek velünk, mintha ellenségek lennénk. Alig merek megszólalni, mert látom, hogy nem akarnak velünk társalogni. Ha egy kicsit felegyenesedek, átható zord pillantásukkal találkozom, ettől zavarba jövök, önkéntelenül közelebb hajolok a tányéromhoz. Még nem is mondtam, így tegnap a zsabóm beleért a levesembe. Azt hiszem ki is dobhatom, mert a paprikás zsír nem jön ki belőle, tudomásom szerint.
- Én is szívesebben venném, ha idősebbekkel ülhetnénk együtt, de ez így sikerült, mi nem lettünk megkérdezve, ezen kár meditálni..
- Mindenképpen szép a gyerekektől, hogy szereztek nekünk beutalót. Hazatérésünk után, még ünnepi vacsorát is rendeznek nekünk az 50.-re. Istennek hála, jó gyerekeink vannak.
- Jók bizony, nincs okunk panaszra. Ezt nem mondhatja el mindenki.
- Azért az is jó, hogy végre egyszer mi is üdülünk. Még eddig, úgysem voltunk sehol. Elhoztak minket ide a gyerekek, haza is visznek. Nincs semmi gond. Nem kell vonatozni.
- így ez is a gyerekek zsebére megy, pedig mi vonaton már ingyen utazhatnánk. Persze így kényelmesebb, háztól-házig autóval.
- Elgondolom, milyen jó a mai fiataloknak, kész ház bebútorozva, nagy lakodalom, beutaló nászútra. Mi Rezsőkém, bizony nem utaztunk nászútra.
- Ugyan Lidikém, miért utaztunk volna, mi már idejében – még az esküvő előtt – túl voltunk mindenen.
- Rezső, ne beszélj már ilyeneket, még meghallja valaki!
- Ejnye, hogy hallhatnák meg ilyen vastag falon át és különben is ki ismer itt minket? Egyébként az az időszak volt a legszebb az életünkben, amiről most nem engeded, hogy beszéljek!