Sokkal többször várlak, mint ahányszor jöttök
Az ablakból figyelek, közben főzők, sütök
Addig-addig várok, míg bele fáradok
Ha a nap leáldoz, le úgysem láthatok.
Nagyon sokszor várok eredménytelenül
Előre nem tudom, hogy úgysem sikerül
Unokák kedvére készítem a főztöm
Örökké remélni, nagyanyai ösztön.
Néha ránk köszönt a várva-várt szép nap
Egy vagy több unoka hozzánk ellátogat
Hol a kicsi lány jön, hol a fiúk egy része
Ritkán fordul elő az öt jelenléte.
Hogyha a Mirtilke jön ki a telekre
Szülei karján mutogat repesve,
Mondja papa, mama, s sietne a házba
Érzi ott mindenki szeretettel várja.
Ha észre veszem őt, elébe szaladok
A vetődő kis testtől én szárnyakat kapok,
Minden kinccsel felér-e kis kar ölelése
Bánatot és bút csak ez hoz feledésbe.
És ha megérkeznek a fiú unokák
A felfelé igyekvő lelkes társaság,
Az erkélyen állva számolom a fejeket
Mindig elszomorít, ha négynél az kevesebb.
Mindig oly megható a nagy igyekezet
Ahogyan felfelé jönnek a gyerekek,
A drága lábacskák szaporán mozognak
A szívembe zsongó melegséget hoznak.
Aztán elcsacsogják, hogy mi volt és mi lesz
Elmondják az újabb szellemes vicceket,
Vidám hangulatban az órák eltelnek
Aztán a kocsiból buzgón integetnek.
Elcsendesül minden, árva lesz a nagy ház
Ki tudja mikor lesz ismét ily' vigasság,
Csak hosszan bámulok a semmibe némán
Nem tudok dolgozni semmit ilyen bénán.
A páratartalommérő a falon lesben áll
Viselkedésemre érzékenyen reagál,
Mutatóját egy fokkal feljebb billenti
Közben üvegszemét megértően rám veti.