| Több

Angéla - Karácsonyi történet 

Mama mesél - Kiss Lászlóné - Novella

Angéla szaporán lépkedett a fagyos úton. Hó csak az út szélén tornyosult, a járda csaknem mindenütt le volt takarítva, mintha ez is része lett volna a karácsonyi készülődésnek. Az égen komor hófelhők gyülekeztek, a távoli hófödte hegyeken, még látszott a napsugarak halvány sziporkája. A kis falú utcái néptelenek voltak, mindenkinek a házban akadt dolga. December 23-dika volt, szent este előtti nap.  

Angéla az utca végére ért, ez egyben a hótól mentes út végét is jelentette. Innen már csak vastag hótakarón keresztül bukdácsolva érhette el az úti célját. Lassan haladt, kimelegedett. Szerencsére csizmát húzott, így is néha olyan mélyen süppedt a hóba, hogy az a csizma szárán is betüremkedett és megolvadva jeges zuhanyként áztatta a harisnyáját. Kezei fázósan szorongatták a fenyőtobozzal és gyertyával gondosan feldíszített két kis fenyőágat. A temetőbe igyekezett,–gondolván–had legyen  édesanyjának és Teréz néninek is karácsonya.

A holtak birodalmában egyetemlegesen hófehér szín fogadta. Még itt is érezni vélte, a kis Jézus születésének ünnepélyes hangulatát, mely a néma, szorongó, gyászos érzelmek helyett, most megnyugvással tele szeretetet költöztetett a szívébe. Először az édesanyja sírjához ment, ő már hat éve a temető lakója, majd Teréz nénihez, neki ez itt az első karácsonya. Mindegyik sírnál azonos imát mormolt, kissé elbeszélgetett szeretteivel, majd haza indult, gondolataiba mélyedve.

Pillanatnyilag úgy nézett ki,hogy ez lesz az első karácsonya egyedül. Azonban ő egy optimista típus volt, így reménykedett, hogy talán még sem. Gábor 50 km-re volt innen katona. Azt mondta, 24-én biztos nem jöhet, mert akkor a családos embereket engedik haza. De reméli, a karácsony két napja közül, valamelyiken sikerül egy látogatást kibuliznia.
Lassan egy éve lesz, hogy Gáborral először találkoztak. Ez a gyárban–ahol dolgozik–egy rendezvényen történt. Felkérte őt táncolni, a bemutatkozásnál a kézfogás, áramütésként érte. Egymásra néztek, a fiú tekintete mágnesként vonzotta. Mi tagadás, ez szerelem volt első látásra, méghozzá, mind a kettőjüknél. És ez, ha még egyáltalán lehetséges, egyre mélyül, egyre erősödik. Elhatározták, ha Gábor leszerel, összeházasodnak...

Angéla egész héten sokat dolgozott. Mindent elrendezett a házban, már a kis karácsonyfát is feldíszítette. Most nosztalgiázik egy kicsit. Kirakja maga elé szerettei bekeretezett fényképeit. Édesanyját, Teréz nénit, édesapját és végül Gábort. Próbálja apját felidézni, néhány kedves, meghitt mozaik rémlik fel, de az arca, alakja, már régen elmosódott. Inkább csak az elevenedik fel emlékezetében, amit édesanyja mesélt a kicsi koráról, amikor még hárman éltek együtt boldogan.

Mikor apját behívták katonának, ő hat éves volt és hamarosan jött a hivatalos értesítés, hogy eltűnt a Don-kanyarnál. Azóta semmi hír róla. Anyja mindig várta, nagyon várta. Különösképpen akkor, mikor beteg lett és egyre betegebb. Akkor egyre kétségbeesettebben kívánta, hogy mielőbb haza jöjjön. Kezdetben azt mondta, hogy attól meggyógyulna. Később, hogy attól megnyugodna, végül,hogy addig nem akar meghalni. Így fohászkodott:–„Istenem, Te tudod, hogy nem hagyhatok itt egyedül egy 12 éves gyermeket!”

Anna asszonyon a jó Isten segített, Eljött látogatóba, az ország legtávolabbi szegletében lakó és rég elfelejtett másod unokahúga. Egyből látta, hogy itt nagy szükség van rá. Haza utazott, a virágait a szomszédokra bízta és a cicájával, meg a saját holmijával néhány nap múlva visszaérkezett. Derekasan, lelkiismeretesen és válogatás nélkül mindent megcsinált. Gyermektelen özvegyasszony volt, így bármeddig maradhatott. Teréz néni nyugalmat árasztott maga körül. Nagyon megszerették egymást a kislánnyal.

Hamarosan egyedül maradtak. Úgy döntöttek, hogy az iskolában a megkezdett évet itt kell befejezni és majd a nagy szünetben nyaralás keretében ismerkedik Angéla az új otthonával. De a kislány visszavágyott a szülőfalujába, így a jóságos pótmama eladta a saját lakását és a kislánnyal maradt.
Mikor az idén tavasszal súlyos betegen kórházba került, Gábor is meglátogatta. „Gáborkám–szólt elhaló hangon–bocsásd meg egy távozni készülő öregasszony kíváncsiságát, de tudni szeretném, mi a szándékod azzal a kislánnyal, aki nekem mindennél többet jelent ezen a világon?” Gábor azonnal válaszolt: „Teréz néni, én teljes szívemből szeretem Angélát és már megbeszéltük, katonaság után összeházasodunk.” Az öregasszony könnytől fátyolos szemmel bólintott...

Angéla 24-dike reggelén elégedetten nyújtózkodott a meleg ágyban. Élvezte, hogy egy kicsit még ráér, nem kell a vonathoz sietnie, hogy el ne késsen a gyárból. Szerette a munkahelyét, itt tanulta a szakmát és ide szerződött dolgozni. Fehérnemű varrónőre mindig szükség lesz és ez szép munka.

Egy kissé még csapongtak a gondolatai, hol a múltban, hol a jelenben, hol a jövőben járt. Mosollyal nyugtázta, hogy gyakran titulálják őket szép és összeillő párnak. – Ez így igaz! – gondolta. Tudta magáról, hogy elég csinos és az arca bájosnak mondható. A szemeit szomorúnak tartották, csak akkor csillogott benne némi vidámság, mikor Gáborral volt együtt. Még néhány hónapja két copfba fonta derékig érő barna haját. Aztán levágatta, most vállig ér és kibontva hordja. Ezzel is Gábort akarta meglepni, ez sikerült is, mert ő nagyon sajnálta a szép hosszú haját...

Közben kivilágosodott, Angéla kiugrott az ágyból, belebújt a flanel köntösébe és az ablakhoz ment. Normál körülmények között messzire el lehetett látni, ebből az országút melletti első házból, most azonban ezt a hófúvás megakadályozta. Eddig is hallotta a szél üvöltését, de nem gondolta, hogy az a porhóból, ilyen hatalmas torlaszokat emelt. A dühöngő, fagyos, északi szél a kis ház bejáratához is  összehordta a havat. Angéla a ház keleti ablakán lépett ki és úgy szabadította fel a bejáratot...

Esteledett. A csinosan kiöltözött lány, a barátságos, meleg szobában, a karácsonyfához lépett, gyufával a kezében. De meggondolta magát, letette a gyufát, mert olyan érzése támadt, hogy még várnia kell egy kicsit. Asztalhoz ült és vacsorázni kezdett. A hagyományos szent estei ételt készítette magának, természetesen Gáborra is számítva: bablevest és mákos tésztát. Még a levesnél tartott, amikor kopogás hallatszott a konyha ablakon. Felállt, azután visszaült, gondolván csak a szél rázta meg az ablakot. Ekkor megismétlődött a kopogás, most már határozottabban.

Ó, ez biztosan Gábor! – gondolta. Örömében elakadt a lélegzete, hevesen kalapált a szíve. Felugrott, az ajtóhoz rohant és gyorsan kinyitotta. Meglepődött. Egy megtört, fáradt, idős ember állt ott a konyhából kiszűrődő gyér világításban. Hebegett, dadogott, szabadkozott, bocsánatot kért a zavarásért, majd könyörgő hangon kérte, engedje a lány egy rövid időre megpihenni, megmelegedni, hogy folytatni tudja az útját. Az orkán erejű szél, most egy heves lökéssel egy vödörnyi havat söpört a konyhába. Angéla szótlanul karon ragadta, bevezette az elgyötört embert és bezárta utána az ajtót. Kicsit csalódott volt, de nem haragudott a jövevényre. Kérte, hogy vacsorázzék vele, ő szemmel láthatólag zavarba jött, de köszönettel elfogadta a szíves invitálást.

Egy ideig szótlanok voltak, majd vontatottan beszédbe elegyedtek. A vacsorát dicsérte az idegen és az időjárás viszontagságairól esett szó, azután egy hirtelen fordulattal a falon és a sublóton lévő fényképekről kezdett kérdezősködni. A lány válaszait nagy érdeklődéssel hallgatta. Most már teljesen felengedett, zavarnak nyoma sem volt benne, teljesen otthonosan érezte magát és a kérdések szinte záporoztak. Rövid idő alatt mindenre kitértek, mindent tudott a vendéglátó családjáról.

Angéla elővett egy fényképalbumot, melyben kicsi kori képei voltak befűzve. Az idegen reszkető kézzel lapozgatta és könnyezni kezdett. Angéla megkérdezte:–talán valami régi emléket elevenítenek fel benne ezek a gyermek fotók? Igen – felelte – nekem is van egy kislányom, akit közel 12 éve láttam utoljára. Azóta vagyok távol a családomtól.

A zsebébe nyúlt, elnyűtt tárcájából kivett egy ütött-kopott fényképet és az asztalra tette. Egy kislány volt rajta a szüleivel. Angéla közelebb hajolt, hogy jobban szemügyre vehesse. Hirtelen a torkán szorítást érzett, az ájulás környékezte. Ennek a fényképnek a nagyítása ott lógott a szobája falán díszes, aranyozott keretben és őt ábrázolta a szüleivel...

Nehezen tért magához, majd kebléből feltört a zokogás, szinte önkívületben kiáltotta: – édesapám!Sokáig átölelve tartották egymást és azt hitték a könnyekből már ki sem fogynak...

Angéla végre meggyújtotta a karácsonyfán a gyertyákat, apjának ajándékozta a sálat, amit Gábornak kötött és úgy érezte, neki van a világon a legboldogabb karácsonya!

Mama mesél rovat cikkei

Lacikám 90-dik születésnapjára

Nem tudom, hogy meghatódjak, vagy tréfálkozzak most veled?Hogy szeretettel, vagy mókásan, írjam én a versemet!Annyi minden történt velünk, az első találkozásunk óta,Több kötetnyi könyv lehetne, és nem csak néhány strófa. tovább..

Szilánkok 11.

Legyünk mértéktartók a dicsérettel  A darázs  Telepátia  tovább..

Szilánkok 10.

Asszonysoros Gyerekszáj 5. Vörös rózsa a szerelem jelképe tovább..

Szilánkok 9.

Így is lehet szeretni?  Gyerekszáj  Két házasság?  tovább..

Aktuális ajánlataink