Karola egy nyugdíjas özvegyasszony volt. Rendezett körülmények között élt. Szép, nagy, kertes, házban lakott, amit még a férjével építettek. Egyedül élt, de szerencsére a közelében lakott a fia feleségével és két gyermekével.
Állandó, szoros kapcsolat volt köztük, a nagymama rendszeresen besegített a fia családjának. Mindig akadt részére valami tennivaló, ő ezt természetesnek vette és örömmel tette.
Nagyon takarékos volt, ám csak magával szemben, a jövedelme nagy részét a fia családjára költötte. A két általános iskolás gyereket mindig ő látta el, divatos pólókkal és farmerekkel és sok mindenféle egyébbel is. Megragadott minden ajándékozási alkalmat és nem bánta, ha kiürült a pénztárcája.
Szombati napokon nála ebédeltek mind a négyen. Karola pénteken bevásárolt, amit lehetett előkészített, hogy idejében legyen ebéd és ne kelljen a vendégeknek várakozni. Az anyagiakat teljes egészében ő állta, nem is engedte volna, hogy hozzájáruljanak. Napokig a hatása alatt állt annak, hogy a szombat mennyire sikerült, közben pedig már tervezte a következőt.
Mikulás napja közeledett, nagy gondban volt,mert a család két nő tagja fogyókúrára való hivatkozással, mondta, hogy az idén nem szeretnének édességet kapni tőle. Nem tudta az eddigi hagyományokat mivel helyettesíthetné.
Mikulás után néhány nappal véletlenül összetalálkoztunk és a következőt mesélte nekem: "Teljesen megzavartak, ezzel az édesség eltiltás üggyel. Nagyon kényelmes volt, sok éven keresztül, bementem a boltba és csak válogattam kedvem szerint. Most egyszerre nem jutott eszembe semmi. Nehéz eltérni a megszokottól, ami eddig mindenkinek jó volt.
Elérkezett december 5-dike és én nem vettem ajándékot. Végül elhatároztam, hogy ezúttal pénzt adok és bőkezű leszek. Megnyugodva vártam az esti találkozót. Mikor együtt voltunk mindnyájan, mondtam, hogy kívánságuknak megfelelően elmarad részemről az édesség, helyette pénzt kapnak, mindenki egyenlő összeget, - felemeltem a hangomat, fejenként 10 azaz, 10 ezer forintot - és ezt a nagy összeget mindenki arra költi, amire akarja. Elkezdtem a borítékok szétosztását, előbb a két gyereknek, utána a menyemnek, utoljára nyújtottam a fiamnak. Az első három személy illendően megköszönte, látszott az örömük.
Na, de ezután jött számomra a meglepetés. A fiam nem nyúlt a borítékért, hanem azt mondta: - anya, én ezt nem fogadom el tőled, vedd úgy , mintha én adtam volna neked és költsd magadra. Cserébe viszont annyit kérek tőled, hogy engedd el amivel én tartozom neked. -
Néhány másodpercig úgy éreztem, mintha a torkomat szorítaná valaki, de aztán sikerült magamon erőt venni és az alkalomhoz illően, mosolyogva beleegyezően bólintottam.
Tudod, az ember azt hiszi, hogy ismeri a saját gyermekét, de még így is érheti meglepetés.
Na, de mindegy összetéptem a fiam kölcsönkéréseiből összegyűlt 150 ezer forintos listát és most legalább tiszta lappal indulunk!"