Jani bácsi eltemette a két hűséges asszonyát,
Végül ő is nyugodni tért kilencvennégyet lépve át.
Holtak honában síri csend békésen pihen a család,
Sírfelirat igazolja, hogy menedéket ott ki talált.
Ámde aki kétszer nősült két társsal fekszik odalent,
Kettővel élte a múltat, kettővel osztja a jelent.
Érthetetlen, hogy a márvány, e-tényt miért nem tükrözi,
Vésett betűi ragyogva, csak az első asszonyt hirdeti.
Tudjuk, ő korán ment el, nagy űrt hagyva maga után,
Mint jó anyát és feleséget gyászolták soká azután.
Mikor az idős özvegyre már, nagyon rátört a magány,
Családja váltig biztatta, hogy keressen magának párt.
A választás szerencsére a kedves Annára esett,
Kit igaz érdemei szerint a család nagyon szeretett.
Egyéni egyszerűségével szolgálta a famíliát,
Unokákat, vejét, lányát, de legfőképpen az urát.
Szorgalmasan dolgozgatott, mindenkihez volt jó szava,
Örültek, hogy odakerült, ő lett a „drága pótmama.”
Szeretettel vette körül a két kicsi unokát, ők viszonozták,
Hiszen nem ismerték a vér szerinti, igazi nagymamát.
Közben eltelt harminc év, s elhunyt a második feleség,
Sírt felnőtt és az apró nép, gyászosan beborult az ég.
A két asszony együtt pihen várják a férjüket ott lent,
Ő nem várat magára soká, így ez már nem élet, úgy sem.
Együtt vannak immár hárman a szorosan összetartozók,
Ám mi, kik csak látogatunk, találunk kivetnivalót.
A sírkőre gyöngy betűkkel az első házaspár neve felírva,
Szanyó Anna sírkeresztje a márvány mögé beszúrva.
Úgy áll szegény ott szerényen, mint egész életében élt,
Szorgalmas volt és csendesen szívében mindig csak remélt.
Egyenlő jogú hitvesként élt, megbújt másodhegedűs most,
„Ki lehet felelős ezért?” – „ Ki rangot holttól eloroz!” –
Gyönyörű szépen gondozott és díszes ez a temető,
De névtelenül nyugszik ott, egy jóra érdemesült nő.
Találkozhat most még vele az, ki hátulról közelit
Az idő lassan , majd eltünteti, a fa-fejfának a betűit.
Arany betűs márvány sírkő, mögötte korhadt fakereszt,
Ideje már felébredni, ki közömbösen nézi ezt!
Helyes lenne végre felvésetni a nevet, ahova való,
Hogy ne kelljen meghúzódni a sírboltban, mint:”zúg lakó”!