| Több

Tyúkanyó

Mama mesél - Kiss Lászlóné - Vers

Aranyos leánykáim, talán még emlékeztek,
Mint a cím szereplője, én úgy éltem köztetek.
Akkor voltam igazán boldog, ha együtt voltam veletek
És tyúkanyó szerepében, tetszeleghettem nektek.

Védőszárnyaim kitártam, kis családom aláfért,
Ha ott biztonságban voltak, minden kinccsel az felért.
Vigyáztam mind hármatokra, mert két lány mellett volt a férj,
Kit tyúkanyóként dédelgettem, s nem ítélt el, ő ezért.

Múlt az idő, s férjhez mentek, az én kedves lányaim,
A vők fölé is terjesztettem, én a védőszárnyaim.
A család szépen gyarapodott, az öt unoka rám talált,
Tyúkanyóként elfogadtak, s mindenki jól reagált.

Remekül együtt működtünk, csináltuk mi belefért,
Szüntelen vidámak voltunk, s mindent megtettünk ezért.
Jókat sütöttem és főztem, gyümölcs is bőven akadt,
Boldog volt az öt gyerek, kérték meséljek sokat.

Néztük a szép panorámát, kirándultunk is néha,
Énekeltünk, zenélgettünk és járt hozzánk egy kis róka.
Társasjátékot játszottunk, barkóbáztunk eleget,
Homokozó és kerti zuhany, mérsékelte a meleget.

Boltos játék is sorra került, a szilvás gombóc mind elkelt,
De amit én főztem délre, az is mindig megfelelt.
Jobb ízű volt a falat, mi a kertben megtermett,
A sok gyümölccsel elérhettem, hogy cukor, csoki nem kellett.

A nagy kertben jól elfértünk, de bizony a ház megtellett,
Heten éjszakáztunk együtt, s este mesélni kellett.
Szépek voltak így a nyarak, hűen emlékezetemben él,
Bárcsak újra kezdődhetne, kárpótolna mindenért!

Mama mesél rovat cikkei

Lacikám 90-dik születésnapjára

Nem tudom, hogy meghatódjak, vagy tréfálkozzak most veled?Hogy szeretettel, vagy mókásan, írjam én a versemet!Annyi minden történt velünk, az első találkozásunk óta,Több kötetnyi könyv lehetne, és nem csak néhány strófa. tovább..

Szilánkok 11.

Legyünk mértéktartók a dicsérettel  A darázs  Telepátia  tovább..

Szilánkok 10.

Asszonysoros Gyerekszáj 5. Vörös rózsa a szerelem jelképe tovább..

Szilánkok 9.

Így is lehet szeretni?  Gyerekszáj  Két házasság?  tovább..

Aktuális ajánlataink