| Több

BodyART, a testedzés művészete

Doór Veronika

A hazánkban újdonságnak számító BodyART alapjául a jóga és a gyógytorna szolgálnak. Így a gyakorlatok a nyújtás és az erősítés újfajta dinamikus keverékét adják. Ezt azt jelenti, hogy az is, akinek a jóga túl unalmas és lassú, vagy akinek nem elegendő a bizonyos izomcsoportokat külön megdolgoztató edzés kondi gépekkel, egyaránt örömét lelheti benne. 
Korunk embere általában mozgásszegény életmódot él, emellett ülőmunkát is végez, ami sokszor párosul helytelen testtartással. Mivel a legnagyobb terhelés általában a gerincünket és a deréktáji izmokat éri, ezek megerősítésével kiküszöbölhetőek a későbbi fájdalmak és ízületi problémák. Ezen izomcsoportok edzésében és tartásunk javításában is segít.

A gyakorlatokhoz nem használnak segédeszközöket, mivel olyan összetettek, hogy így is több izmot mozgatnak meg egyszerre, az egész testet fejlesztik és szálkásítanak. A mozdulatok közben egyes izmok nyújtó, míg mások erősítő hatás alatt állnak. A teljesítőképesség korlátai szabnak határt az intenzitásnak, így mindig van új kihívás még a gyakorlottak számára is ebben a tornában. A kevésbé fejlett izmok fokozatosan felzárkóznak a többiekhez, a test koordinációja is nagyban javul. A helyes légzéstechnika is fontos elem, hogy az edzés kifejthesse stresszmentesítő hatását is.

Aki esetleg azt gondolná, az intenzív zsírégető edzés mellett erre nem lenne elég ideje, annak érdemes lenne kipróbálnia, szüksége van-e egyáltalán más mozgásformára ezen kívül. Persze akinek jelentős súlycsökkenés a célja, választhat mellé például cardio edzést, intenzívebben fog reagálni rá a teste. A mélyizmok mellett a felszínieket is hatékonyan edzi, nem növeli tömegüket, inkább csak formálja őket. 
Itthon tavaly szeptemberben indult az első BodyART oktató képzés, így hamarosan egyre több fitness centrumban tapasztalhatjuk saját magunkon is jótékony hatásait! Aki többet szeretne megtudni, az elérhetőségeket és a jelenlegi BodyART stúdiók helyét itt találja.

Egészség rovat cikkei

A dohányzásmentes életért!

Kezdődött az aluljárókkal, folytatódott a vasútállomásokkal, várókkal és tömegközlekedési megállóhelyekkel, ám a törvény lehet, hogy tovább szigorodik. A zárt közterületeken, vendéglátóhelyeken (kocsmák, bárok, diszkók stb.) is tilos lesz a dohányzás, ha az Országgyűlés elfogadja a módosítást, júliustól valószínűleg tilos lesz dohányozni a vendéglátóhelyeken, munkahelyeken. A bírságból befolyó pénzt csak egészségügyi célokra fordíthatnák. tovább..

A jó hallás ára

A világ népességének mintegy 10%-a szenved halláscsökkenéstől. Sokan közülük gátoltnak érzik magukat szociális és foglalkozásbeli helyzetükben. A fül-orr-gégészek és az audiológusok megfelelő módszert tudnak mindenkinek ajánlani hallásgondja megoldására. Ez természetesen pénzbe kerül. tovább..

Altató helyett Sleepwellness!

A Sleepwellness egy olyan módszer, amelynek segítségével a pszichés alvászavarokban szenvedő embereket „meg lehet tanítani” aludni... tovább..

Rettegett gyermekbetegség a fülfájás - II. rész

A fülfájás rettegett gyerekbetegség – hihetetlen fájdalmakkal jár, és a süketség rémképét vetíti elő. Számtalan alternatív gyógymód kínál enyhülést, miközben rémtörténetek tucatjai zavarják össze a kezdő anyukákat. Pedig a fülfájás általában nem okoz maradandó károsodást, a szakszerű fülészeti kezelés pedig nem fájdalmas!  (Folytatás) tovább..

Aktuális ajánlataink