Az egyik legrégebbi magyar italról lesz szó az alábbiakban. Történelme az 1790-es évek végéig nyúlik vissza, receptje azóta változatlanul titkos, 40 féle gyógy és fűszernövényből készítik. Nagyon megosztó nedű: valakik szinte mániákusan odavannak az ízéért, mások a szervezetre való jótékony hatását emelik ki, de sokan akadnak akik elviselhetetlennek tartják. Kitaláltátok már? Das ist ein Unicum!
Bizony, ezt az erőteljesen keserű, erős utóízű, negyven fokos röviditalt már több, mint kétszáz éve változatlan formában állítják elő. Egészen pontosan 1790-ben, II. József királyunk udvari orvosa, a Zwack család egyik őse alkotta meg, az uralkodó legnagyobb örömére. Ezután ötven év telt el, mire a Zwack-cég 1840-ben elkezdte működését, majd töretlen fejlődésnek indult. Fénykorában több mint kétszáz féle italt gyártott, amelyet szerte Európába exportáltak. Főként a második világháború, és az azt követő időszak megviselte a céget. Privatizálták a céget, de hamis Unicum receptet adtak át az államnak, és egészen 1989-ig kétféle változata létezett. Egyik, amelyet itt Magyarországon gyártottak a hamis recept alapján, míg a másikat - az eredetit - addig Olaszországban állították elő változatlan formában. A rendszerváltáskor aztán Zwack Péter visszavásárolta a gyárat az államtól, s megkezdődhetett újra a hazai készítés. Védjegyei roppant ismertek: ha valaki meglátja a víz alól felbukkanó alakot, vagy a piros alapon fehér szegéllyel körbevett aranysárga keresztet, rögtön tudja miről van szó.
Ezt a milliók által kedvelt italt legtöbbször aperitifként fogyasztják, de igazából e tekintetben nincsenek megkötések. Étkezés előtt és után éppoly' jól tud esni, mint hidegen vagy szobahőmérsékleten. Sőt, egyesek a forró Unicumra esküsznek, különleges ízé mellett ekkor nyerhetjük ki belőle a legtöbb energiát, de az ínyencek szerint a szilva-unicum-szilva kombinációt is ki kell próbálni. A cég felismerte, hogy főként a fiatalok körében nem túl népszerű a klasszikus Unicum, ezért néhány évvel ezelőtt létrehozták az Unicum Next-et. Ebben ugyanazok a gyógynövények találhatóak, mint testvérében, csak éppen más arányban. Az intenzív keserű ízt okozó fűszerek háttérbe szorultak, s inkább a narancs és egyéb citrusfélék populárisabb íze került előtérbe. Az Unicum hivatalos honlapján további érdekességeket olvashatunk többek között a készítés módjáról, a történelemről, s ha kedvünk tartja akár Unicum kiegészítőket is vásárolhatunk. Egészségünkre!