| Több

Hibás az új iPhone 4

index.hu

Az új iPhone mindenre jó, csak telefonálni ne kelljen vele - ugyanis ha az ember kényelmesen kézbe veszi a készüléket a térerő csökkenhet - akár vonalszakadásig is. A probléma az, hogy a telefon fémkerete egyben antennaként is működik: az egyik része a bluetooth-, gps- és wifijel vételét erősíti, a másik a 3G és a gsm kapcsolatért felel.

Egy mobiltelefonnál rendeltetésszerű használat, ha az ember úgy telefonál, hogy kezében tartja a készüléket. Az első felhasználók szerint az iPhone 4 ezt nehezen bírja, a térerő ugyanis ilyenkor drasztikusan csökken - míg a készülékkel semmi baj nincs, ha kihangosítva használják, amikor például autóban használják. Kézben fogva viszont akár kapcsolatszakadásig romolhat a jel, de többen panaszkodtak arra is, hogy a hívás létrejön, de a hívott fél nem hall semmit.

A jelenséget több különböző forrásból is megerősítették, a hiba okát minden bizonnyal az okozza, hogy az iPhone 4 oldalán levő keret egyben antennaként is funkcionál, és nem kezeli jól az emberi kéz érintését. A Gizmodo olvasóinak egy része arra jutott, hogy leginkább baloldalon lent zavarja meg a tenyér a vételt. Mivel egyre több panasz érkezik a jelenségről, valószínűleg tömegméretű a probléma, és talán azt sem túlzás kijelenteni, hogy konstrukciós hibáról van szó.

Tovább az eredeti cikkhez

Tech rovat cikkei

Éppen lakható exobolygót találtak

A földinél tízszer sűrűbb szén-dioxid atmoszféra üvegházhatása kellene ahhoz, hogy a folyékony víz stabil legyen a Gliese 581d planétán. A távoli bolygó a Lakhatósági Zóna külső határvidékén kering, és nem kizárt, hogy az élethez szükséges viszonyok is megjelentek rajta. tovább..

Ismét azeri hackerek garázdálkodtak a magyar weben

Ismeretlen azerbajdzsáni hackerek törték fel július 7-én szerdán a Pest Megyei Agrárkamara honlapját, ahol Örményországnak szóló, gyalázkodó szöveget helyeztek el. Tavasszal egy ismert azeri hackercsapat alakított át hazai honlapokat. tovább..

Sikerült feltörni az iPhone 4-et

Kedd este óta hivatalosan is feltörhető az új iPhone, mostantól bármelyik szolgáltató hálózatába be jelent jelentkezni a mobillal. tovább..

100 millió dollárt adott titokban a Google a Farmville fejlesztőjének

A Google komolyan gondolja a Facebook trónfosztására szőtt terveit: a legmenőbb közösségi alkalmazásokat gyártó Zynga játékfejlesztő elcsábításával kezdené a háborút. tovább..

Aktuális ajánlataink