| Több

Adatmentés, helyreállítás

Merevlemezen tárolt információ, adatmennyiség olyan természetesnek tűnik. Nem is törődünk nagyon vele, mert hogy az csak úgy van. Talán akkor kezdünk először elgondolkodni, mikor totálkárossá megy az első winchesterünk, vagy épp a pendrive feledkezik el az adatainkról. Na ilyenkor betül a krach.

És ha már egyszer elvesztek az adatok, próbáljuk meg először felmérni, hogy milyen fontosak is voltak, mennyi munkával járna az újboli előállításuk. Gondolok itt programkódokra, üzleti információkra, képekre. Milyen egyszerű is lett volna biztonsági másolatot készíteni. Utólag okos az ember. 

Még szerencse, hogy léteznek, olyan cégek, szoftvereke, programok melyek pont az adatvesztés utáni teendőkre az adatmentésre koncentrálnak. Aki megteheti, mert mondjuk egy nagy cég, és az adatok értéke meghaladja a több millió forintot, az nyugott szívvel fordulhat a KÜRT Kft-hez, náluk talán keresve sem találhatnánk jobb megoldást. Természetesen nem kell mindennel a KÜRT öt zargatni, ha nem villámcsapásról, sérülésről, törésről, ázásról van szó, csak egyszerűen nyoma veszett az adatoknak, akkor megoldást jelenthetnek az adatmentő szoftverek.

Ilyenkor kerülnek előtérbe az adatmentő programok. Már engem is húztak ki a pácból, szerintem az egyik talán legjobb program a Runtime Software fejleszti, mégpedig a GetDataBack progi. Létezik Fat és Ntfs meghajtókat helyreállító verziója is. Sokáig tart de érdemes kivárni hogy mit tud, olyan adatok is előkerülhetnek a meghajtóról, miket már rég elfelejtettünk, hogy egyáltalán léteznek.

Ajánlott adatmentő szoftverek (data recovery software):

  • GetDataBack
  • PC inspektor File recovery
  • Security
  • rsedata
  • pcmento

Tech rovat cikkei

Éppen lakható exobolygót találtak

A földinél tízszer sűrűbb szén-dioxid atmoszféra üvegházhatása kellene ahhoz, hogy a folyékony víz stabil legyen a Gliese 581d planétán. A távoli bolygó a Lakhatósági Zóna külső határvidékén kering, és nem kizárt, hogy az élethez szükséges viszonyok is megjelentek rajta. tovább..

Ismét azeri hackerek garázdálkodtak a magyar weben

Ismeretlen azerbajdzsáni hackerek törték fel július 7-én szerdán a Pest Megyei Agrárkamara honlapját, ahol Örményországnak szóló, gyalázkodó szöveget helyeztek el. Tavasszal egy ismert azeri hackercsapat alakított át hazai honlapokat. tovább..

Sikerült feltörni az iPhone 4-et

Kedd este óta hivatalosan is feltörhető az új iPhone, mostantól bármelyik szolgáltató hálózatába be jelent jelentkezni a mobillal. tovább..

100 millió dollárt adott titokban a Google a Farmville fejlesztőjének

A Google komolyan gondolja a Facebook trónfosztására szőtt terveit: a legmenőbb közösségi alkalmazásokat gyártó Zynga játékfejlesztő elcsábításával kezdené a háborút. tovább..

Aktuális ajánlataink