A kedvenc játékszer
Mama mesél - Kiss Lászlóné - Vers
Örömünkre megszületett az unokánk, Gáborka,
Szívesen jött mindig hozzánk, itt volt a második otthona.
A nagyszüleit ő Papának és Mamának nevezte,
Ahhoz kétség sem férhetett, hogy mind a kettőt szerette.
Tyúkanyó
Mama mesél - Kiss Lászlóné - Vers
Aranyos leánykáim, talán még emlékeztek,
Mint a cím szereplője, én úgy éltem köztetek.
Akkor voltam igazán boldog, ha együtt voltam veletek
És tyúkanyó szerepében, tetszeleghettem nektek.
BALLAGÁS - 2010
Mama mesél - Kiss Lászlóné - Vers
Egyszer már ültünk itt, ha jól tudom, akkor már öt éve,
A nyolcadikos ballagásod ünnepeltük, aranyos Mirtike!
Azután nulladikkal kezdtél, egy iskola évet németeztél,
A félelmetes der, die, dass-okból simán, közép fokút tettél.
A fenegyerek
Mama mesél - Kiss Lászlóné - Novella
Az egyik vidéki városunk, a múlt század első harmadában, olyan dinamikusan kezdett fejlődni és terjeszkedni, hogy mire a város vezetősége észbe kapott a régi temető a belváros határa lett. Ebben a sírkertben már nagyon sok olyan sír volt, amit nem gondoztak, de még jócskán voltak szépen rendben tartott sírok is. Bár új temetésre az illetékesek nem adtak ki engedélyt, de a temető felszámolása még egy ideig váratott magára. Halottak napján a kis iskolásokat ide vitték ki a tanítóik. A szépen feldíszített sírokat megszemléltetve a kis diákokkal, erről a kegyeleti napról fogalmazást írattak velük.
tovább..A lusta fiú
Mama mesél - Kiss Lászlóné - Vers
Élt egyszer messze valahol, egy szorgalmas asszonyka,
Kinek ellentéte volt ebben, a tizennégy éves fia.
Az asszony tavasztól-őszig a földre járt ki dolgozni,
A fiú hacsak tehette, elment egyet lófrálni.
Ez meg is történhetett volna
Mama mesél - Kiss Lászlóné - Vers
Egy ifjú pár szép, nagy lakodalmat ül,
Rengeteg a násznép, ez egy vagyonba kerül.
Nagy a dínomdánom, két banda muzsikál,
Sok az eszem-iszom, a lagzi javában áll.
Nőkről-nőknek
Mama mesél - Kiss Lászlóné - Vers
Ha úgy láttad meg a napvilágot, hogy kaptál három ajándékot,
Szépséget és csinosságot, harmadiknak okosságot, az már nem rossz!
Az évek múlnak és majd magad látod, ez nem elég a boldogsághoz,
Ahhoz bizony szerencse kell, mert semmi sem fenékig tejfel.
Emlékművet állítottak Georg Elsernek Hitler merénylőjének
Szerző: Papp Gergely
A Hitler elleni sikertelen merénylet 70. évfordulóján emlékművet állítottak Münchenben Georg Elsernek. A Silke Wagner által tervezett emlékmű egy 5 méternél is nagyobb kő-neon felirat: NOVEMBER 1939 8' a müncheni Georg Elser téren. A vörös neon minden nap 21:20-kor kigyullad és egy percen keresztül ég emlékeztetve arra, hogy az akkori robbanás megváltoztathatta volna a 20. század szörnyű történelmét.
tovább..Moziünnep 2009
Doór Veronika
Idén újra eljött az a négy nap, mely maga a Kánaán a mozizás szerelmeseinek. A Moziünnep az ország közel félszáz pontján, 98 filmszínházat érint szeptember 17-20.-ig, ahol több tucat filmet, régebbi kasszasikereket és újdonságokat tekinthetnek meg a nézők.
tovább..Csokoládét mindenkinek!
Doór Veronika
Szinte mindenki kedveli a legtöbb édesség alapjául szolgáló, számtalan változatban létező és mindig megújuló csokoládékat. Viszont eredetét és útját, ami a mai finom, édes ízéhez vezetett, sokkal kevesebben ismerik. Aki kíváncsi erre, és még kóstolót is szeretne kapni, olvasson tovább.
tovább..