| Több

Éhesebbek vagyunk kialvatlanul

velvet.hu

Érdemes eleget aludnia annak, aki meg akarja őrizni karcsúságát, hiszen egy friss kutatás szerint többet esznek a kialvatlan emberek.

Az American Journal of Clinical Nutrition című szakfolyóirat legutóbbi számában közölt tanulmány szerzői úgy vélik, hogy az alváshiány lehet az egyik környezeti tényező, amely a járványos méreteket öltő elhízás hátterében áll.

Francia kutatók tizenkét átlagos testsúlyú, egészséges fiatalember étkezését, alvását és energiafelhasználását követték nyomon kétszer 48 órán át. Az egyik periódusban saját életritmusuk szerint töltötték el a két napot az önkéntesek, a másik 48 órában azonban az egyik éjszakai alvásukat négy órára korlátozták. Miután éjjel kettőkor kerültek ágyba, reggel hatkor már fel is ébresztették őket.

A kísérlet során a fiatalok annyit ehettek, amennyit akartak. A kutatók megállapították, hogy a rövidre szabott alvás után a férfiak átlagosan 22 százalékkal több kalóriát vettek magukhoz egy nap alatt, mint akkor, amikor hagyták őket nyolc órát aludni. Kiderült, hogy reggelire és vacsorára többet ettek, mint kipihenten, ebédre azonban nem. Átlagosan 560 kalóriával emelkedett a bevitt energia a kipihent napokhoz képest. A kutatók evolúciós okokat sejtenek az energiatárolásra való hajlam megjelenése mögött, a jelenség pontos magyarázatát azonban nem ismerik.

"Ideje megérteni, hogy az alvás nem pusztán elvesztegetett idő, a regenerálódási folyamaton kívül számos más funkciója van, például energiatárolás, emlékezés és mások" - hangsúlyozta Laurent Brondel, a kutatás vezetője.

Tovább az eredeti cikkhez

Hallásvédelem rovat cikkei

Hogy unokáinkat is halljuk majd...

Sokan nem tudják, hogy motorozás közben olyan zajterhelés érheti a fülünket, ami már néhány perc után is maradandóan károsíthatja a hallásunkat. A megoldás meglehetősen egyszerű: füldugót kell használni, de persze nem mindegy, milyet. tovább..

A süketség génje

Egerekben igazolták, hogy egyetlen gén kikapcsolásával fokozható a belső fül érzékelő sejtjeinek osztódása. Ez a jelenség talán a süketség terápiájában is szerepet kaphat. tovább..

Dobhártya dolog

A dobhártya sérülését okozó közvetlen hatások legtípusosabb esete, amikor gyermekek játékból vagy kíváncsiságból hosszabb vékony tárgyat (gyufaszál, ceruza, esetleg hajcsat) dugnak a fülükbe. Néha azonban a hallójáratba került idegentest nem szakszeruen végzett eltávolításának kísérlete is vezethet dobhártyasérüléshez, súlyosabb esetben hallócsontsérüléshez is. tovább..

Süket generáció

Diszkók és a hordozható zenelejátszók hangerő korlátozást érdemelnek! Mindenki ismeri az átmulatott éjszakák utáni fülzúgást: 120 decibel hangerejű diszkózás 1 hét zajos környezetben lévő munkának felel meg hallásvédelem nélkül. A zúgás figyelmeztető jel. tovább..

Aktuális ajánlataink