| Több

Halálos a repülőgépek zaja

zaj-ferihegy.shp.hu

Több ezer ember hal meg évente a vérnyomás emelkedése miatt, amelyet az éjszakai repülőjáratok zaja okoz - állítja egy nemzetközi kutatócsoport, amelynek vizsgálatát az Európai Bizottság finanszírozta.

A kutatók megállapították, hogy az éjszaka le- és felszálló repülőgépek zaja az alvó emberek vérnyomását azonnal megemeli, és ez a hatás tartósan meg is marad.

Így azok körében, akik repülőterek közelében élnek, 50 százalékkal nagyobb eséllyel alakul ki magas vérnyomás betegség, mint a nyugalmasabb vidéken lakóknál. A magas vérnyomás pedig közismerten növeli a szívroham, az agyvérzés, a vesebetegség és a demencia kialakulásának veszélyét.

Az átfogó, négyéves vizsgálatot az Európai Bizottság finanszírozta.

Nagy-Britanniában hatmillió embert kezelnek magas vérnyomással, amely a becslések szerint évente százezer szívrohamot és agyvérzést okoz - az esetek felében halálos kimenetellel.

"Azt már korábban is tudtuk, hogy a légi forgalom zaja izgalmi állapotot okoz, a vizsgálat azonban azt is kimutatta, hogy egészségügyi kockázattal is jár" - hangsúlyozta a kutatásról készített tanulmány egyik szerzője, Lars Jarup, aki maga is meglepőnek nevezte az eredményt, ám azt is hozzátette: ezt figyelembe kell venni a nemzetközi légikikötők bővítésének tervezésekor.

A kutatók 140 olyan embert vizsgáltak, aki valamelyik nagy európai repülőtér - a londoni Heathrow, az athéni nemzetközi repülőtért, a milánói Malpensa, valamint a stockholmi Arlanda - közelében élt legalább öt évig.

Egy éjszaka során 15 percenként mérték meg a vérnyomásukat, s közben figyelték a hálószobában mérhető zajszintet. Mint kiderült, minden egyes esetben, amikor le- vagy felszállt egy gép, a zaj perceken belül megemelte a páciens vérnyomását.

Tovább az eredeti cikkhez

Hallásvédelem rovat cikkei

Hogy unokáinkat is halljuk majd...

Sokan nem tudják, hogy motorozás közben olyan zajterhelés érheti a fülünket, ami már néhány perc után is maradandóan károsíthatja a hallásunkat. A megoldás meglehetősen egyszerű: füldugót kell használni, de persze nem mindegy, milyet. tovább..

A süketség génje

Egerekben igazolták, hogy egyetlen gén kikapcsolásával fokozható a belső fül érzékelő sejtjeinek osztódása. Ez a jelenség talán a süketség terápiájában is szerepet kaphat. tovább..

Dobhártya dolog

A dobhártya sérülését okozó közvetlen hatások legtípusosabb esete, amikor gyermekek játékból vagy kíváncsiságból hosszabb vékony tárgyat (gyufaszál, ceruza, esetleg hajcsat) dugnak a fülükbe. Néha azonban a hallójáratba került idegentest nem szakszeruen végzett eltávolításának kísérlete is vezethet dobhártyasérüléshez, súlyosabb esetben hallócsontsérüléshez is. tovább..

Süket generáció

Diszkók és a hordozható zenelejátszók hangerő korlátozást érdemelnek! Mindenki ismeri az átmulatott éjszakák utáni fülzúgást: 120 decibel hangerejű diszkózás 1 hét zajos környezetben lévő munkának felel meg hallásvédelem nélkül. A zúgás figyelmeztető jel. tovább..

Aktuális ajánlataink