| Több

Intelligens füldugó segíti a nagy zajban dolgozókat

lifenetwork.hu

A beépített számítógéppel ellátott füldugó átengedi a beszédet, ellenben kiszűri a nem kívánt és veszélyes zajt, így javítva a zajos környezeti körülményeken.

A QUIETPRO-nak nevezett eszköz, egy miniatűr hangszóróból, illetve egy külső és belső mikrofonból áll. A belső mikrofon érzékeli a fülbe kerülő zajt, melyet egy beépített mikrocsip szűr ki. Normál környezetben a hallás a szokásosnak megfelelő, azonban zajos környezetben csak a beszédhangokat engedi át. Adó-vevővel kombinálva megkönnyíti a zajos környezetben való kommunikációt.

A készülék egyik előnye, hogy a zajt nem rekeszti ki a kelleténél nagyobb mértékben, ezért a használó érzékeli a környezet hangjait. A rendszert folyamatos használatra tervezték, ezért automatikusan kapcsolódik a legtöbb adó-vevő készülékhez.

Az eszközt, mely már kereskedelmi forgalomban is hozzáférhető, eredetileg katonai célokra fejlesztették ki. Használták katonai tankok, vagy hajók fedélzetén, de járműmentes körülmények - például tűzharc - között is nagyszerűen teljesített.

Az utóbbi négy évben a készüléket szabadalmaztató SINTEF a Statoil és a Nacre cégekkel karöltve fejlesztette ki a QUIETPRO civil célokra készült, kisméretű, könnyen hordozható változatát.

Tovább az eredeti cikkhez

Hallásvédelem rovat cikkei

Hogy unokáinkat is halljuk majd...

Sokan nem tudják, hogy motorozás közben olyan zajterhelés érheti a fülünket, ami már néhány perc után is maradandóan károsíthatja a hallásunkat. A megoldás meglehetősen egyszerű: füldugót kell használni, de persze nem mindegy, milyet. tovább..

A süketség génje

Egerekben igazolták, hogy egyetlen gén kikapcsolásával fokozható a belső fül érzékelő sejtjeinek osztódása. Ez a jelenség talán a süketség terápiájában is szerepet kaphat. tovább..

Dobhártya dolog

A dobhártya sérülését okozó közvetlen hatások legtípusosabb esete, amikor gyermekek játékból vagy kíváncsiságból hosszabb vékony tárgyat (gyufaszál, ceruza, esetleg hajcsat) dugnak a fülükbe. Néha azonban a hallójáratba került idegentest nem szakszeruen végzett eltávolításának kísérlete is vezethet dobhártyasérüléshez, súlyosabb esetben hallócsontsérüléshez is. tovább..

Süket generáció

Diszkók és a hordozható zenelejátszók hangerő korlátozást érdemelnek! Mindenki ismeri az átmulatott éjszakák utáni fülzúgást: 120 decibel hangerejű diszkózás 1 hét zajos környezetben lévő munkának felel meg hallásvédelem nélkül. A zúgás figyelmeztető jel. tovább..

Aktuális ajánlataink