| Több

Komoly betegségekhez vezet a zajban alvás

vital.hu

Alvás közben a monoton, viszonylag halk hanghatások nem zavarják meg álmunkat, sőt, zajos környezetben akár jól is jöhetnek.

Amerikai kutatók felfedezték, hogy az olyan zajos helyeken ügyeletben lévő dolgozók, mint például a hajók gépháza, vagy az erőművek géptere, sokkal jobban tudnak aludni, mint azok, akik ugyan kisebb erejű, de nem folyamatos hanghatásnak vannak kitéve.

Dr. Eric Powell, a St. Louisi Clayton Alvásközpont kutatási vezetője és munkatársai alváslaboratóriumban vizsgáltak 150 személyt, akiket különféle hatásoknak tettek ki: hirtelen fény, hirtelen hang, fokozatosan erősödő hang, folyamatosan erős, de monoton hang, illetve folyamatosan erős fény. Az eredmények azt mutatták, az erős, de folyamatos hang hatására esetenként még a teljes csendnél is hamarabb alakult ki a mély alvás, ami még a monoton mellé adott hirtelen hanghatások hatására sem múlhat el. A hirtelen hang és a fényhatások egyértelműen megakadályozták a mély alvás kialakulását, mint ahogyan a folyamatos fény is.

“A mély alvás kialakulásáig, illetve a mély alvást jellemző REM-szakaszok (Rapid Eye Movement, azaz gyors szemmozgás - a szerk.) közötti időben az ember könnyen felriad egy-egy hirtelen jövő inger hatására) - nyilatkozta Powell a Sleep című szaklapnak.

“A monoton zaj mintegy elnyomja a hirtelen hanghatásokat, ezáltal lehetővé téve az alvást olyan környezetben is, ahol a két hatás kombinációja áll fenn. További kutatások szükségesek annak kiderítésére, hogy ez a hatás milyen agyi folyamatokat vált ki az agyban, de annyi bizonyos, hogy a monoton hang feljebb tolja az ingerküszöböt, amelyet így nem érnek el a hirtelen jövő csörömpölések” - mondta Dr. Powell, aki korábban már tanulmányozta a stressz és az alvás kapcsolatát.

Tovább az eredeti cikkhez

Hallásvédelem rovat cikkei

Hogy unokáinkat is halljuk majd...

Sokan nem tudják, hogy motorozás közben olyan zajterhelés érheti a fülünket, ami már néhány perc után is maradandóan károsíthatja a hallásunkat. A megoldás meglehetősen egyszerű: füldugót kell használni, de persze nem mindegy, milyet. tovább..

A süketség génje

Egerekben igazolták, hogy egyetlen gén kikapcsolásával fokozható a belső fül érzékelő sejtjeinek osztódása. Ez a jelenség talán a süketség terápiájában is szerepet kaphat. tovább..

Dobhártya dolog

A dobhártya sérülését okozó közvetlen hatások legtípusosabb esete, amikor gyermekek játékból vagy kíváncsiságból hosszabb vékony tárgyat (gyufaszál, ceruza, esetleg hajcsat) dugnak a fülükbe. Néha azonban a hallójáratba került idegentest nem szakszeruen végzett eltávolításának kísérlete is vezethet dobhártyasérüléshez, súlyosabb esetben hallócsontsérüléshez is. tovább..

Süket generáció

Diszkók és a hordozható zenelejátszók hangerő korlátozást érdemelnek! Mindenki ismeri az átmulatott éjszakák utáni fülzúgást: 120 decibel hangerejű diszkózás 1 hét zajos környezetben lévő munkának felel meg hallásvédelem nélkül. A zúgás figyelmeztető jel. tovább..

Aktuális ajánlataink