Amerikában új irányelveket készülnek bevezetni a fülzsír okozta elzáródások felismerésére és kezelésére, ezzel is segítve az orvosok munkáját. Az új intézkedések között szerepel az orvosok és páciensek felvilágosítása errő a mindennapi, de sokak életét megkeserítő problémáról.
A
fülzsír alapjában véve egy vízben oldódó anyag, amelyet elsősorban
elhalt bőr és szőrdarabok, valamint a hallójárat nyirokmirigyei által
kiválasztott váladék alkotnak. A fülzsír a fül védelmét szolgálja, és
normális esetben nem szükséges az eltávolítása. Ha azonban túl sok
termelődik belőle, elzáródást, fájdalmat, viszketést, fülzúgást, vagy
hallásromlást okoz. A probléma átlagosan 10-ből egy gyereket és 20-ból
egy felnőttet érint. Időseknél jóval gyakoribb, a 60 év felettiek közel
egyharmada küzd ezzel a problémával.
“Az
Egyesült Államokban évente közel 12 millió ember keresi fel a
háziorvosát túlzott fülzsírtermelés, illetve fülzsír okozta elzáródás
miatt - nyilatkozta Dr. Richard Rosenfeld, az Amerikai Fül-Orr-Gégészeti
Akadémia és a Fej- és Nyaksebészeti Alapítvány igazgatója. - Ebből
majdnem 8 millióan részesülnek fülzsíreltávolító kezelésben, amely
rengeteg munkát jelent az orvosoknak. Ezért szükséges az új irányelvek
bevezetése, amelyek segítségével az orvosok is jobban megérthetik a
beavatkozás kockázatait, és a betegek is megtudhatják, hogyan kerülhetik
el ezt a betegséget.”
“Sajnos
sokan azt hiszik, jót tesznek azzal, ha ők maguk próbálják eltávolítani
a fülzsírt a fülükből - nyilatkozta Dr. Peter Roland. - Ez azonban
általában további gondokhoz és komplikációkhoz vezet.”
Normális
esetben a fülzsír az ember állkapcsának mozgásával (rágással) magától
kiürül a hallójáratból. Amennyiben azonban gondok akadnak ezzel,
mindenképpen keressünk fel egy szakembert, és ne próbáljuk otthon
orvosolni a problémát.
Az
Amerikai Fül-Orr-Gégészeti Akadémiai és a Fej- és Nyaksebészeti
Alapítvány által legfontosabbnak tartott információk a következők:
-A
fülzsír egy természetes, öntisztuló anyag, amely megvédi a hallójáratot
a különböző fertőzésektől, és segíti annak tisztulását.
-A
hirtelen hallásromlás oka is lehet a fülzsír okozta elzáródás, ezért az
orvosi vizsgálat során mindig ez legyen az első vizsgálati pont.
-A fülzsír könnyen okozhat visszafordítható hallásromlást úgy, ha a hallójárat legalább 80%-át elzárja.
A fültisztítás és a fülzsír eltávolításának leghatékonyabb módszerei:
-a fül fülzsír oldására alkalmas anyaggal - langyos és/vagy sós vízzel - való kiöblítése;
-irrigálás, melynek során a fülzsír eltávolítására alkalmas folyadékkal végeznek beöntést a hallójáratban;
-manuális eszközökkel: fülzsírkanál, farkasfogas csipesz.
A fülzsr eltávolításának helytelen módja a fültisztító pálcikával történő tisztítás, ez ugyanis további problémákat okozhat.