| Több

Mi mindenre jó az alvás?

wellnesscafe.hu

Az alvás fogyaszt, megszépít és segít abban, hogy megszabaduljunk a mindennapok zűrös helyzeteitől. Ha tehetjük, a hétvégén tedd félre a kötelezőnek vélt feladataidat, és engedj meg magadnak egy kiadós lustálkodást.

Talán nem hiába vallotta úgy Shakespeare is, hogy az „alvás a lakomák közt a főmenü” és létfontosságú a test, a lélek és a szellem jó kondíciójának megtartásához.

A csökkentett alvás nem csak számunkra ártalmas, de a környezetünkben lévőket is befolyásolja. Rengeteg autóbaleset összefüggésbe hozható kialvatlan, fáradt vezetőkkel.

Érdekes módon – egy felmérés alapján – Angliában az átlagos éjszakai alvásidő 90 perccel rövidebb ma, mint az 1920-as években.

Mi is az alvás?

Az alvás különböző fázisokból tevődik össze. Az első fázis közvetlenül az elalvás utáni 10 perc, amit éber alvásnak is neveznek, könnyen felébredhetünk ebben az állapotban. A második fázis mélyebb és körülbelül 20 percig tart. A harmadik és negyedik alvási szakaszunkat nevezzük mély alvásnak. Erre van a legnagyobb szükségünk, mivel a mély alvás az ami segíti szervezetünket a regenerálódásban, a napi fáradság kipihenésében. Ezt delta alvásnak is nevezik, mivel az agy ilyenkor delta sugarakat generál. Ebben a szakaszban nem álmodunk, 20 perc után kezdődik a gyors szemmozgás, amit REM (rapid eye movement) –nek neveznek.

Egy normális alvás alatt a fenti szakaszok folyamatosan váltják egymást. Probléma akkor keletkezik, ha valami megzavarja ezeket a fázisokat.

Eleget alszol?

Szükségünk lenne kevés délutáni alvásra, sziesztára. Ezt a luxust természetesen kevesen engedhetjük meg, viszont elálmosodunk ebben a napszakban. Ha többet alszunk éjszaka, eltűnik ez az álmosság. 10 perces ebédutáni pihenés is sokat segít.

A szendergés, bóbiskolás utalhat más eredetű betegségre is a pajzsmirigy működési zavarától a depresszióig, tünete lehet narkolepsziának.

Ha egy rövid időszakon belül gyakran küzdünk álmatlan éjszakákkal, ajánlatos felkeresni házi orvosunkat, mert lehet, hogy nappali bóbiskolásunknak komolyabb  oka van, szervezetünk jelzése valamely kezdődő betegségre.

Alvás és hangulat fondorlatos kapcsolatban vannak egymással. Ennek titkát a mai napig nem sikerült kideríteni. A kiadós alvás, akárcsak egy finom étel elégedetté, örömtelivé tesz minket.
Ne felejtsd el, ha lehetséges a hálószobát csak alvásra használd, alakítsd a lehető legkényelmesebbre, gondoskodj friss levegőről, és jól sötétítsd el mielőtt álomba merülsz.

Tovább az eredeti cikkhez

Hallásvédelem rovat cikkei

Hogy unokáinkat is halljuk majd...

Sokan nem tudják, hogy motorozás közben olyan zajterhelés érheti a fülünket, ami már néhány perc után is maradandóan károsíthatja a hallásunkat. A megoldás meglehetősen egyszerű: füldugót kell használni, de persze nem mindegy, milyet. tovább..

A süketség génje

Egerekben igazolták, hogy egyetlen gén kikapcsolásával fokozható a belső fül érzékelő sejtjeinek osztódása. Ez a jelenség talán a süketség terápiájában is szerepet kaphat. tovább..

Dobhártya dolog

A dobhártya sérülését okozó közvetlen hatások legtípusosabb esete, amikor gyermekek játékból vagy kíváncsiságból hosszabb vékony tárgyat (gyufaszál, ceruza, esetleg hajcsat) dugnak a fülükbe. Néha azonban a hallójáratba került idegentest nem szakszeruen végzett eltávolításának kísérlete is vezethet dobhártyasérüléshez, súlyosabb esetben hallócsontsérüléshez is. tovább..

Süket generáció

Diszkók és a hordozható zenelejátszók hangerő korlátozást érdemelnek! Mindenki ismeri az átmulatott éjszakák utáni fülzúgást: 120 decibel hangerejű diszkózás 1 hét zajos környezetben lévő munkának felel meg hallásvédelem nélkül. A zúgás figyelmeztető jel. tovább..

Aktuális ajánlataink