Mozart füle

Wolfgang Amadeus Mozart (szül: Salzburg, 1756. január 27. – megh: Bécs, 1791. december 5.) osztrák klasszicista zeneszerző, a bécsi klasszicizmus egyik vezéralakja, az európai komolyzene történetének egyik legnagyobb alkotója, az egyik legjátszottabb és legismertebb szerző, aki szinte minden műfajban alkotott (kamarazenétől a szimfóniákon és verseny¬műveken át egészen az egyházi zenéig, ill. az operákig).

Összesen kb. 620 műve maradt fent az utókorra. Csodagyereknek számított, már 5 éves korában komponált, noha akkor még a hangjegyeket sem ismerte.

Különösen ismert volt kiváló füléről, abszolút, csalhatatlan hallásáról. Viszont sokan nem tudják, hogy külső füle a normálistól nagyfokú eltérést mutatott. Azért sem volt közismert ez a tény, mert a híres zeneszerző kozmetikai okokból élete végéig hosszú hajat hordott, így fülei alig látszottak. Elsőként N. von Nissen-nek Mozartról írott életrajzában (1828) jelent meg egy olyan litográfia, mely a mester füleit is mutatta. Azonban ezt retusálták, nem volt pontos. Megbízható képet P. H. Gerber közölt először a Deutsche Medizinische Wochenschriftben (1898-ban) egy olyan akvarell után, melyet Mozart legfiatalabb fiának, Wolfgang Franznak a ráírott megjegyzése hitelesített, miszerint az „Mozarts Ohr”.

Gerber le is írta az elváltozást: a helixnek nem volt kellő spirális formája, hiányzott az antitragus, és a tragust is csak sejteni lehetett, sőt fülcimpája sem volt, így – szerinte – „az egész fülkagyló silány, jellegtelen kinézetet mutatott. Mozart külsőfüle alacsonyabb fejlődési fokon megállt. Ez a sors tulajdonképpeni iróniája, hogy annak, akinek a belsőfüle a legmaga-sabb fejlődési fokot érte el, annak visszamaradt és rendellenesen fejlett külsőfül adatott”.

Az első pontos leírást M. Holl adta 1901-ben, egy bécsi, antropológiai folyóiratban. Megálla-pította, hogy a külső hallójárat bemenete résnyire beszűkült. Maga a kagyló egy kis, bemélye-dés szerű képletté alakult át, amit egy kifejezett dudor okozott, mely az antitragusnál kezdő-dött, a hallójárat nyílása mögött szállt fel és a helix-gyök közelében végződött.

A fennmaradt ábrák alapján a bal fülről van szó, ellenoldali elváltozás csupán gyanítható, de nem igazolható. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy a korabeli rajzolók a részletekkel nem törődtek, a füleket, kezeket sematizálták A jelen cikk szerzője, aki nem fülész, még C. Lombroso művét is megemlíti (1887), mely az efféle fülkagyló-elváltozásokat bűnözői stig-maként tüntette fel.