| Több

Nem ajánlott félhomályban aludni

index.hu

Amerikai kutatók felfedezték, hogy az alvás közben világító tompa fény változásokat idéz elő az agyban - legalábbis hörcsögök esetében. Az állatokon depressziós tünetek jelentkeztek.

Tracy Bedrosian és Randy Nelson, az Ohiói Állami Egyetem neurológusai egy nyolc hétig tartó kísérlet folyamán két csoportra osztották a törpehörcsögöket. Az egyiket 16 órán át világosban, nyolc órán át pedig sötétben tartották. A másik csoportot éjjel enyhe fénynek tették ki, ami nagyjából egy sötét szobában bekapcsolva hagyott televízió fényerejének felelt meg.

Eredményeiket az amerikai Idegtudományi Társaság éves találkozóján mutatták be San Diegóban. Ezek szerint az éjjeli fénynek kitett rágcsálókon jóval gyakrabban mutatkoztak a depresszió tünetei, mint sötétben alvó társaiknál. Ez abban nyilvánult meg, hogy sokkal kevesebb cukros vizet fogyasztottak, amellyel az egészséges állatok azonban be sem tudnak általában telni – írja a Der Spiegel című német lap internetes kiadása.

A jelenség okát keresvén a kutatók megvizsgálták a kísérleti állatok agyát. A félhomályban éjszakázók hippokampuszában lényegesen kevesebb úgynevezett dendritikus tüskét találtak. Az idegsejtek e gombszerű kinövései döntő szerepet játszanak az agysejtek közötti információáramlásban.

Hallásvédelem rovat cikkei

Hogy unokáinkat is halljuk majd...

Sokan nem tudják, hogy motorozás közben olyan zajterhelés érheti a fülünket, ami már néhány perc után is maradandóan károsíthatja a hallásunkat. A megoldás meglehetősen egyszerű: füldugót kell használni, de persze nem mindegy, milyet. tovább..

A süketség génje

Egerekben igazolták, hogy egyetlen gén kikapcsolásával fokozható a belső fül érzékelő sejtjeinek osztódása. Ez a jelenség talán a süketség terápiájában is szerepet kaphat. tovább..

Dobhártya dolog

A dobhártya sérülését okozó közvetlen hatások legtípusosabb esete, amikor gyermekek játékból vagy kíváncsiságból hosszabb vékony tárgyat (gyufaszál, ceruza, esetleg hajcsat) dugnak a fülükbe. Néha azonban a hallójáratba került idegentest nem szakszeruen végzett eltávolításának kísérlete is vezethet dobhártyasérüléshez, súlyosabb esetben hallócsontsérüléshez is. tovább..

Süket generáció

Diszkók és a hordozható zenelejátszók hangerő korlátozást érdemelnek! Mindenki ismeri az átmulatott éjszakák utáni fülzúgást: 120 decibel hangerejű diszkózás 1 hét zajos környezetben lévő munkának felel meg hallásvédelem nélkül. A zúgás figyelmeztető jel. tovább..

Aktuális ajánlataink