Azt hihetnénk,hogy a zaj a mi korunk negatív jellemzője. Ám kiderül, hogy az ókor embere is szenvedett tőle.- irja Corriere della Sera.
A
városnak megvannak a maga előnyei,de fárasztó, idegesitő. Túl sok az
ember és túl sok a zaj.-írta az I. században Marcus Valerius Marsialis
költő, aki amint lehetett, elmenekült tőle csendes falusi birtokára.
Hasonlóképpen vélekedett leveleiben az ifjabb Plinius is.
A
tanúságok egybehangzóak: az élet Rómában az ókorban pokol volt. Éjszaka
a részegek ordítozásai, nótázásai akadályozták az alvást. Hajnalban
pedig a pékek és az iskolamesterek hangoskodtak. Napközben a tömeg és a a
kocsik vasalt kerekeinek a bazaltkockákhoz való csapódása okozott
fejfájás. Mindezt tetőzte az ablakokból kidobott edények zörgése, mivel a
rómaiak rossz szokása volt mindent kihajigálni az ablakon,amire nem
volt szükségük.
Ha
pedig valaki, szerencsétlenségére közel lakott egy fürdőhöz, annak
lehetetlenné vált az élete. Seneca, aki éppen egy fürdő felett lakott,
panaszkodott és süket szeretett volna lenni az onnan felhallatszó hangok
miatt.
„Akik
ott súlyzókkal edzenek, azok nyögnek, zihálnak. Ha valaki éppen
masszíroztatja magát, a masszőr tenyerének csattogása visszhangzik
különböző hangokon, aszerint, hogy nyitott tenyérrel, vagy begörbítettel
paskolja éppen kliensét. Van, aki hangosan fecseg, veszekszik,vagy nagy
lendülettel veti bele magát a vízbe. A szőrtelenítő kiabálva ajánlja
szolgáltatásait és csak akkor hallgat, amikor valakinek a szőreit tépi,
akkor viszont az ordít, akit kezelésbe vesz..." - írta a nagy filozófus.
Marsialisnak nem volt kétsége: az alvás a városban luxus, amit csak a nagyon gazdagok engedhetnek meg maguknak.
Vajon hogyan festenék le az életet a zajban, ha ma élnének?